A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) idén digitális formában rendezte meg Nemzetközi Nyári Egyetemét. A nyitónap kerekasztal-beszélgetésén Közép-Európa kilátásairól, a koronavírus európai pusztításáról és az európai kultúrharcról esett szó.
A beszélgetést Miszlivetz Ferenc professzor, az iASK főigazgatója vezette, résztvevői pedig Bába Iván volt varsói nagykövet és külügyminisztériumi államtitkár, Erhard Busek, Franz Vranitzky volt osztrák kancellár helyettese és az Osztrák Néppárt (ÖVP) volt elnöke, valamint Schöpflin György professzor, volt fideszes EP-képviselő voltak.
Nyitóbeszédében Bába Iván hangsúlyozta: az európai helyzet most nagyobb kihívásokat tartogat, mint egy évvel ezelőtt; a koronavírus-járvány előtt voltak viszonylag egyértelmű elképzelések az európai jövőről, most viszont káosz honol.
Kifejtette, az Európai Unió két fele különbözőképpen kezelte a koronavírus-járványt: Közép-Európában időben sikerült szigorú rendelkezéseket bevezetni, így végeredményben a pandémia valamivel kisebb pusztítást tudott véghezvinni, míg Nyugat-Európa valahogy elszalasztotta az alkalmas pillanatot, így a gazdasági recesszió ott sokkal erősebb lesz. Bába úgy látja, ez komoly változásokkal járhat az EU gazdasági szerkezetére nézve. Felvetette a szolidaritást mint fontos európai alapértéket, amellyel kapcsolatban a koronavírus miatti gazdasági mentőcsomag komoly kérdéseket vet fel, hiszen a főleg a „gazdag” Nyugat-Európát megsegítő csomagot Bába szerint főleg a hatékonyabban védekező Közép-Európa finanszírozná. A volt államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az európai kohéziót két további probléma is gyengíti: egyrészt az, hogy további államok felvétele nincs napirenden, másrészt pedig a kibontakozó jogi krízis, amelyre például a német alkotmánybíróság Európai Bírósággal szembeszálló ítélete is utal.
Erhard Busek igyekezett pozitív meglátásokkal kezdeni. Világossá tette, hogy a Szovjetunió összeomlása, Európa kétosztatúságának megszűnése csak harminc éve volt, Ausztria pedig még mindig hordozza a bő nyolcvan évvel ezelőtti náci időszak sebeit és vitáit, így nem szabad azon csodálkozni, hogy egy ekkora történelmi törés feldolgozásához idő kell. Busek fontosnak látta hangsúlyozni, hogy az európai közbeszédet be kell tolni középre – nem csak földrajzilag, minden más szempontból is, mert jelenleg „minden túlságosan nyugati”.
Bábával egyetértve különösen fontosnak tartotta az EU Délkelet-Európa irányába történő bővítését, annak ellenére, hogy mentálisan még „nem sikerült feldolgozni a bővítés legutóbbi lépését”, azaz a közép-európai és balti országok 2004-es belépését az EU-ba. A volt osztrák alkancellár felhívta a figyelmet arra is, hogy Közép-Európa biztonságilag a gyengébbik része Európának, mert az orosz érdekszférával határos, és közel van az ukrán problémagóchoz, amelynek senki nem látja a jövőjét pontosan. Emellett veszélyesnek tartja, hogy a bankrendszer 2008-as válságot követő gyengesége továbbra is fennáll, a prosperáló Európa jövőjét pedig az oktatás fejlesztésében látja. Ez utóbbival kapcsolatban az Erasmust nagy lépésnek tekinti a helyes irányba, de sajnálja, hogy bevezetése óta nem igazán fejlesztettek rajta semmit.
Schöpflin György szóba hozta Erhard Busek Emil Brixszel, a bécsi Diplomáciai Akadémia igazgatójával közösen írt, Közép-Európa újragondolása c. könyvét, mellyel kapcsolatban hangot adott fenntartásainak, többek között azt kritizálva, hogy a könyv két szerzője hazájuk, Ausztria szerepét a kelleténél pozitívabban ítéli meg. Úgy fogalmazott, Európában komoly mentalitásbeli vagy kulturális problémák kerültek felszínre, mert bár földrajzilag bővült az unió, „kulturális bővítés nem történik”.
„Közép-Európában mi messzi kultúrák vagyunk, nem tudunk egymásról sokat”, emelte ki, hangsúlyozva, hogy nekünk is „tudnunk kéne arról a Nyugatról, ami nem az Egyesült Államok”. Schöpflin nagy jelentőséget tulajdonít a globalizációnak is, amely „globális kultúrát vezet be, és kultúrátlanítja a helyi kultúrákat”, e háttér ismeretében pedig a nemzetállamiság alappilléreinek, a kultúrának, a történelemnek és a nyelvnek az erősítését pozitív tendenciának tartja. A vitapartnerei által kulcsfontosságúnak nevezett balkáni bővítéssel kapcsolatban megjegyezte, EP-képviselősége alatt árnyékjelentéstevő volt Szerbia ügyében, így sokat tartózkodott Belgrádban, ez pedig erősen formálta látásmódját. Az Erasmusszal kapcsolatban úgy fogalmazott: azt jelenlegi formájában nem könnyű használni, ismer olyan egyetemeket, amelyek a programból következő adminisztratív terhek elkerülése érdekében inkább lebeszélik diákjaikat a lehetőség igénybevételéről. Az Erasmus céljával azonban egyetért, és fontosnak tartja, hogy „a nemzetállami bürokraták következő generációja ismerje egymást”.
Bába Iván a bevezető kör után idézte Martonyi János volt külügyminiszter Nyitás és identitás című könyvének gondolatait, mely szerint az Európai Unió három pillérre épül: a gazdasági együttműködésre, a tagállamok közötti békére és az európai kulturális identitásra. A három közül a legnagyobb sikert a gazdasági együttműködésben könyvelhetjük el, míg az identitás kérdéséről, az európai kultúráról, az egyes tagállamokban alkotott képről évtizedekig kerülte a vitát az unió, így ezek a kérdések a mai napig az európai közbeszéd leginkább neuralgikus pontjai közé tartoznak. Martonyitól idézi Bába azt a gondolatot is, hogy a tatárok vagy az oszmánok elleni védekezéskor a magyarok az identitásukat védték, amely egyszerre volt magyar és európai. Így a magyar fél a mostani európai identitásvitákban is egy olyan álláspontot véd, amelyet a történelem során magától a vitapartnertől, Európa nyugati felétől vett át. Bába felvetette azt is, hogy az Erasmus-programnak a diákok mellett az oktatók mobilitására is lehetőséget kellene teremtenie, szerinte jó hatással lenne a közös európai tudatra, ha például taníthatnának lengyel vendégprofesszorok Hollandiában, vagy portugálok Budapesten.
Schöpflin annyiban egészítette ki Bába európai kultúráról szóló megjegyzéseit, hogy Európában a központi kulturális kérdés mindig az volt: létezik-e, avagy nem létezik közös európai kultúra? Ha ugyanis létezik, abból az következik, hogy minden egyedieskedés ellentétes ezzel. Ez viszont ellentétben áll azzal az alapelvvel, hogy az európai ember mindig ellenáll az abszolút válaszok csábításának, hajlandó legyen megkérdőjelezni saját gondolatait, és elismerje, hogy nincs sem végleges kultúra, sem egységes, bizonyos válasz a nagy kérdésekre.
Miszlivetz professzor zárókérdésére, melyben a beszélgetés résztvevőit az új európai generációknak szóló üzenetükről és Közép-Európa jövendőbeli szerepéről faggatta, Busek úgy válaszolt: a világban rengetegféle háború folyik éppen – kereskedelmi háborúk, kiberháborúk és egyebek. Egyben világossá vált, hogy a kultúrának és a békének közük van egymáshoz, a béke fennmaradásának feltételeiről pedig folyamatosan beszélni kell. „Ha osztrák vagy, inkább a történelemben létezel, mint a valóságban” – mondta Busek átvezetésül a múltat, jelent és jövőt formáló európai traumákra. Kijelentette: tiszteletben tartja a magyarok erős érzelmeit a trianoni békediktátummal kapcsolatban, de az Ausztriát elemi erővel sújtó saint-germaini béke tapasztalataiból beszélve azt javasolja a magyaroknak, hogy előre tekintsenek, ne pedig hátra, mert utóbbi sosem lesz megoldás.
Bába Iván néhány példával illusztrálta az európai integráció nehézségeit. Egyrészt világossá tette: a rendszerváltások után harminc évvel rendkívül furcsa „posztkommunistázni” vagy „új demokráciáknak” bélyegezni a közép-európai EU-tagállamokat, hiszen 1975-ben például senkinek nem jutott eszébe „posztnácizni” Németországot vagy „posztfasisztázni” Olaszországot. Emellett emlékeztetett arra, hogy az öt legfontosabb európai vezető, az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökei, valamint az Európai Központi Bank elnöke és az EU külügyi főképviselője közül senki nem származik Közép-Európából, ők sorrendben német, belga, olasz, francia és spanyol politikusok.
Schöpflin némi humorral ütötte el Bába méltatlankodását a közép-európai tagállamok megbélyegzése kapcsán. Idézte Deutsch Tamás fideszes képviselőtársát, aki egyszer azt mondta, hogy „egy pár cipő kilenc év után már nem új, de úgy tűnik, egy tagállam igen”.
Rávilágított arra is, hogy Brüsszelben létezik egyfajta cordon sanitaire, és az emögött található országok – köztük Magyarország – a jelenlegi rendszerben soha nem fognak komoly pozíciót kapni. A visegrádi négyeknek azonban vannak más eszközeik hatalmuk kifejtésére, így például Ursula von der Leyen megválasztásában is komoly szerepük volt Schöpflin szerint. Trianon traumájának leküzdésére pedig a volt EP-képviselő a modern Magyarország sikerét látja egyetlen megoldásnak.
Zárásul Busek megemlítette, a közép-európai tagállamok iránti tisztelet jeleként már régóta azt támogatja, hogy az Európai Parlament strasbourgi állomáshelyét cseréljék például Krakkóra, és hangsúlyozta: a „keleti bővítés” még nem történt meg – a 2004-es EU-bővítés Közép-Európa felé történt, ezek a nyelvi finomságok pedig rendkívül fontosak.
