Elmegyógyintézetben marad az újbudai rendőrgyilkos

• 2024. január 11., csütörtök •
Az újbudai rendőrgyilkos elmeállapotát megállapító tárgyalás a tanúvallomások felolvasásával folytatódott. A rendőrt megölő Sz. Szilárd azt állította, hogy a vallomásokat meghamisították, a bűncselekményt pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság akarja a nyakába varrni, miközben állítása szerint kizárólag jogos önvédelmet követett el az ellene intézkedő rendőr meggyilkolásával.
Elmegyógyintézetben marad az újbudai rendőrgyilkos

A Fővárosi Törvényszék a tanúvallomások felolvasása és a szakértők meghallgatása után úgy döntött, hogy továbbra is fenntartják Sz. Szilárd kényszergyógykezelését

- írja a Magyar Nemzet.

A tárgyalás során ismertetett vádirat szerint a gyilkosságot elkövető férfi a cselekmény végrehajtásakor paranoid pszichózisban szenvedett, üldöztetéses, megfigyeléses téveszméi voltak. A férfi kóros elmeállapota pedig a vádirat szerint kizárta azt, hogy cselekménye következményeit felismerje és e felismerésnek megfelelően cselekedjen. 

Amint arról már a lapunk is beszámolt, egy korábbi tárgyalás során részben beismerte tettét az újbudai rendőrgyilkossággal vádolt férfi. Az előkészítő ülésen ismertetett vádirat szerint 2023. január 12-én este a hatóság riasztást kapott Újbuda egyik társasházából, eszerint az egyik lakó zavartan viselkedett, betörte szomszédja ajtaját. A vádlott maga is hívta a rendőrséget, és a kiérkező járőröknek azt mondta: furcsa zajokat észlelt a szomszédból, ezért aggódni kezdett az ott lakó idős nőért.

Borítókép: Az újbudai rendőrgyilkos (Fotó: Havran Zoltán)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére