Május 24-én kapta a megrendítő hírt az intézmény: elhunyt mindenki Gál tanár ura, Gál László.
1974 óta dolgozott az intézményben, az akkor megalakult jogelőd Szombathelyi Tanárképző Főiskolán kezdte munkáját.
Az elmúlt évtizedekben vezette a Testnevelési Tanszéket, majd a Sporttudományi Intézetet, 1997-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatója lett. A szombathelyi felsőoktatással egyidős Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület alapító tagja, majd haláláig tiszteletbeli elnöke volt.
Gál László 2017-ben professor emeritusi címet kapott. Az indoklás szerint több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenysége, tudományos teljesítménye, a tudományos utánpótlás-nevelésében való részvétele, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként.
Gál László halálával a szombathelyi felsőoktatás meghatározó személyiségét veszítette el.
Kép: Facebook/ELTE SEK