Életfogytiglantól a felfüggesztett börtönig – repkedtek a fontos ítéletek tavasszal

• 2024. július 31., szerda •
Varju Lászlót, Fekete-Győr Andrást és Gyárfás Tamást is elítélték.
Életfogytiglantól a felfüggesztett börtönig – repkedtek a fontos ítéletek tavasszal

Július 15-vel a bíróságokon megkezdődött az ítélkezési szünet, így érdemes visszatekinteni, milyen fontos büntetőügyek zajlottak a tavasszal, amelyekben valamilyen ítélet született - olvasható a Mandineren.

Döntés Fenyő-ügyben

Itt van például a közvéleményt leginkább megmozgató Gyárfás-per, azaz a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása kapcsán indult büntetőeljárás, amelyben február 8-án hozott elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék. 

Mint ismert, a per nem az elkövetés (amelyben a szlovák Jozef Rohácot mondták ki korábban bűnösnek), hanem a felbujtás kapcsán indult, ugyanis az ügyészség szerint a Nap Tv volt tulajdonosa Gyárfás Tamás és rajta keresztül a korábbi maffiózó Portik Tamás adott megbízást a VICO-birodalom feje elleni merényletre. 

A 2019 novemberében indult eljárás során több tucat tanút és számos szakértőt hallgattak meg, amíg a bíróság végül eljutott az ítélethirdetésig, amelyet olyan események is hátráltattak, mint Portik többszöri ügyvédcseréje vagy éppen fiának akciója az eljáró bíró, Póta Péterrel szemben. 

A törvényszék végül mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki: 

Gyárfás Tamást, bűnsegédként elkövetett emberölés miatt hét év fegyházbüntetésre, míg Portik Tamást, felbujtóként elkövetett emberölés miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 

Az ítélet ellen a vád és a védelem is fellebbezett, így az nem emelkedett jogerőre, az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd. 

Ki volt az ördög-ügyvédje?

Gyárfásék mellett a politikusokat érintő perek keltették fel még az érdeklődést, hosszú eljárási huzavona végén született ítélet például az „ördög ügyvédje” néven elhíresült perben, amelyben május 13-án hirdetett elsőfokú ítéletét a Veszprémi Járásbíróság.

A Fővárosi Főügyészség még 2021 októberében emelt vádat az ügyben, kilencrendbeli, különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolva Czeglédy Csaba DK-s szombathelyi önkormányzati képviselőt és társát. A vád szerint ugyanis ők álltak a Borkai Zsolt korábbi győri polgármesterről titokban készült pornográf felvételek kiszivárogtatása mögött, még a 2019-es önkormányzati választások előtt.

A törvényszék bűnösnek találta Czeglédyt, 

bűnsegédként elkövetett, különleges személyes adattal való visszaélés vétségében, és ezért 600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte. 

Társát ugyanakkor bizonyítottság hiányában felmentették a vádak alól. Ez az eljárás is másodfokon folytatódik majd.

Varju és Fekete-Győr sem úszta meg

Ítéletet mondtak a Momentum elnöki posztjára bejelentkező, de a tagság által leszavazott, a 2018 decemberi ellenzéki tüntetéseken renitenskedő Fekete-Győr András és párttársa Szarvas-Koppány Bendegúz felett is. 

2023 májusában az elsőfokú ítéletben Fekete-Győrt felmentették a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól, Szarvas Koppányt azonban nem, ő három év felfüggesztetett kapott.

A fellebbezések nyomán másodfokra kerülő ügyben februárban mondták ki az ítéletet és most már Fekete-Győrt is elítélték.

Ő másodfokon két éve felfüggesztett börtönt kapott. Ez az ítélet sem jogerős azonban.

Jelentős közérdeklődés mellett hozott másodfokú döntést a választás rendje elleni bűntettel, súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolt DK-s Varju László ügyében.

A gyurcsányista politikus ellen 2020 áprilisában emelt vádat az ügyészség. Az egyik vádpont szerint Varju, a DK képviselőjelöltjeként, a 2018-as országgyűlési választások előtt, győzelmi esélyeinek növelése érdekében, visszalépésre akart bírni egy független képviselőt, akinek ezért anyagi ellenszolgáltatást ígért. A másik két vádpont az ellenzék 2018 decemberi, MTVA székháznál okozott botrányához kapcsolódik, amikor is Varju politikustársaival együtt randalírozott az épületben, és a vád szerint egy biztonsági őrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

A Fővárosi Törvényszék 2023 januárjában elítélte az országgyűlési képviselőt garázdaság vétsége és választás rendje elleni bűntett miatt, és összesen 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A súlyos testi sértés vádja alól ugyanakkor felmentették Varjut. 

Másodfokon azonban itt is változás történt, hiszen 

Varjut már nem csak az első két vádpontban, hanem testi sértésben is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla, 

ugyanakkor a 900 ezer forintos pénzbírságot a táblabíróság helyben hagyta. Ez az eljárás a Kúrián folytatódik majd, de legközelebb is csak ősszel. 

Forrás: mandiner.hu
Nyitókép: Varju László és Czeglédy Csaba a DK-s országgyűlési képviselő büntetőperén a Fővárosi Ítélőtáblán (Fotó: Mandiner/Ficsor Márton)

közösség

további frisss

lap tetejére