Egy szlovák férfi úgy döntött, úszógumival átúszik Észtországból Oroszországba

• 2023. július 11., kedd •
Börtönbe is kerülhet a sajátos bevándorlási akciója miatt.
Egy szlovák férfi úgy döntött, úszógumival átúszik Észtországból Oroszországba

A belarusz Nexta portál számolt be arról, hogy Észtország és az Orosz Föderáció határán feltartóztattak egy szlovák férfit, aki búvárruhát viselve, egy úszógumiban a Narva folyón keresztül próbált Oroszországba jutni - írja a Mandiner.

Az Új Szó az Aktuality lap értesülésire hivatkozva azt írta, a 46 éves szlovák férfia kassai, és  Ján Mazáknak hívják. Az útra csak egy hátizsákot vitt magával,  személyes tárgyait műanyag zacskóba csomagolta. A leírások szerint csak egy pár sportcipő, 300 eurónyi készpénz, törölköző, valamint egy zenelejátszó volt nála.

A 47news.ru orosz szerint az illegális határátlépéssel gyanúsított férfi ügyét július 4-én kezdték tárgyalni Kingiseppben. 

Ez a bűncselekmény akár hat év börtönbüntetéssel is sújtható

 – hangsúlyozták.

Már egy ideje Oroszországba akart költözni

Mazák a helyi lapoknak úgy nyilatkozott, hogy már 2015-től Oroszországba szeretett volna költözni az Európai Unió, a drágulás és az LMBTQ-közösségek miatt, de még sosem járt ott korábban. Az utazás előtt megtanulta a nyelvet, és információkat gyűjtött az országba való belépési lehetőségekről. Azután döntött úgy, hogy a folyón keresztül lép Oroszország területére, hogy a vízumkérelmet megtagadták tőle.

A szlovák külügyminisztérium közölte, tud az ügyről, és figyelemmel kísérik a fejleményeket.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Twitter-fotó
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére