Emrich József tizennyolc éve dolgozik recepciósként a szombathelyi FÉHE Nonprofit Kft.-ben, így eleve a most indított projekt látókörében volt. Mindenhová mopeddel közlekedik, de vannak számára is leküzdhetetlen akadályok. Az ő helyzetén és még további kilenc sorstársán segíthet a fogyatékosok ellátásával foglalkozó önkormányzati cég, ugyanis
egy nyertes pályázat révén 11 hónapig munkabért fizetnek egy melléjük szegődő asszisztensnek.
Így a szolgáltatás számukra ingyenes, míg a segítőknek rendszeres jövedelemet jelent.
- Megkérdeztem, hogy milyen feltételei lennének a csatlakozásnak, és úgy döntöttem, hogy részt veszek benne - mesélte lapunknak József. - A hétköznapokban olyan asszisztensre lenne szükségem, aki segít a bevásárlásban, a takarításban, az otthoni teendőkben.
Eddig családon belül oldottuk ezt meg, a testvérem és édesanyám segített, de most kiderült, hogy lehet ezt másképpen is
- mondta. Természetesen az a legszerencsésebb, ha valaki a bizalmi körből, a családból végzi el ezt a feladatot, de egy idegennel is kialakítható olyan kapcsolat, amely ehhez szükséges. Előbbi esetben az "asszisztensi munkát" így is, úgy is ellátó családtag jövedelemhez jut, míg a másik esetben inkább az a nyereség, hogy az eddigi segítőt mentesíti, lekerül róla egy teher, és ezentúl több ideje marad másra. - Úgy tervezem, hogy az asszisztensnek délutáni elfoglaltságot jelent majd ez a feladat. Munka után eljönne velem bevásárolni, segítene az otthoni dolgokban, és mindent előkészítenénk másnap reggelre - részletezte József.
- Európa más országaiban már régóta él az a szemlélet, hogy
nem az intézményrendszert kell erősíteni, hanem jobb, ha az egyén - élve az önrendelkezési jogával - saját maga foglalkoztatja a segítő szakembereket,
akik megkönnyítik az életét. Tulajdonképpen ez a közösségi alapú szociális ellátás, ami most nálunk is megvalósul ezzel a pályázattal. Tíz fő mozgásszervi fogyatékossággal élő felnőtt ember számára biztosítunk személyi asszisztenciát 11 hónapon keresztül, összesen 24 fő segítővel. Ők támogatják majd a hétköznapjaikban az egyébként otthonukban élő, tehát nem intézményi ellátásra szoruló személyeket - mondta a pilot projekt részleteiről Németh Klára, a FÉHE Nonprofit Kft. ügyvezetője. Az asszisztensek a tisztálkodástól kezdve a vásárláson keresztül sok mindenben segíthetnek egészen addig, hogy háziorvoshoz, sőt naponta akár munkába és vissza is kísérik az illetőt. - A segítő személyzet családtag is lehet,
ha valaki például ápolási díjon volt otthon, most kipróbálhatja, hogy milyen az, ha bért kap a munkájáért
- tudtuk meg. Ugyanakkor lehet kívülálló is. Szakképzettség nem kell, csak jó szándék, nyitottság és elfogadó gondolkodás, az ismeretbővítésről pedig egy kétnapos felkészítés gondoskodik.
A napokban indul a projekt, de még várják a jelentkezőket az asszisztensi feladatokra. A FÉHE Kft. őket munkaszerződéssel foglalkoztatja 4-6 órában, megegyezés szerint, akár nyugdíj mellett is. A szolgáltatás a mozgássérült személyek számára ingyenes.