-    Főigazgató úr! Az Önök intézete 2020-ban jött létre. Mi motiválta az alapítókat, milyen célokat tűztek ki maguk elé?

-    Az intézet azzal a céllal jött létre, hogy a XX. századi magyar történelem meghatározó eseményeivel foglalkozzon, valamint a nyugat-európai és a világ történészei általi legújabb kutatási eredményeket elterjessze Magyarországon. Ezenkívül olyan kiadványok, tanulmánykötetek kiadását is feladatunknak tekintünk, amelyeket fontosnak tartunk. A szomszédos országokban élő magyarság történelmének kívánunk nagyobb figyelmet szentelni, terveink közt szerepelnek a szomszédos népek nyelvén kiadott magyar történetek, valamint a nemzeti kisebbségek történelmének a feldolgozása is.

-    Internetes oldalukon érdekes megfogalmazással találkoztam. Rubicon Intézet –történelmi ismeretterjesztő think-thank. Ez a kifejezés mit takar?

-    Talán szerencsésebb lenne magyar elnevezést használni… A Rubicon egy olyan történelmi intézmény, amely előadások szervezésével, kiadványok szerkesztésével és fordíttatásával foglalkozik, főként az előbb említett témákban.

-    Figyelve tevékenységüket, úgy látom, hogy igyekeznek – a tudományosság igényéről nem lemondva - közérthetően népszerűsíteni magát a történelmet az ún. laikusok, a történelem iránt érdeklődők körében. Ez - az Ön több megjelent kötetét ismerve - nem is meglepő.

-    Ha a történészek csak egymásnak írnak, akkor baj van. A társadalmi tudatformálás fontos része a történelmi ismeretek fejlesztése. A Rubicon történelmi folyóirat sem egy szűk, szakmai réteget céloz meg, hanem a nagyközönséghez szól. Mégpedig oly módon, hogy közben nem mond le a szakmai igényességről és hitelességről. Ezért a legkomolyabb szakértőktől rendelünk meg tudományos cikkeket.

-    Van-e valamilyen együttműködésük más történelemmel foglalkozó intézménnyel? 

-    Jellemzően levéltárakkal kötöttünk együttműködési szerződéseket, de egy-egy program vagy kiadvány esetében másokkal is alkalmi megállapodásaink vannak.

-    Ön, amellett hogy számos könyvet írt, nagyon sok előadást is tart különféle témákban országszerte. Mi a tapasztalata, a magyarok érdeklődőek saját történelmük iránt? 

-    Régi közhely ugyan, de azt szokták mondani, hogy a történelem az élet tanítómestere. Csakhogy mindenki azt tanulhat meg belőle, amit ő maga akar, az érdekeinek megfelelően. Örülök, amikor látom, hogy előadásainkra sokan eljönnek, bár nem hiszem, hogy egy előadással át tudjuk alakítani a történelmi szemléletet, de törekszünk rá. Az sem baj, ha ezeken az esteken az érdeklődők nem fogadnak el mindent, amit az előadóktól hallanak, sőt jó, ha kérdések vetődnek fel bennük, úgy vélem, nem árt a társadalom egészséges bizalmatlansága.

-    Ön hosszú ideig, 23 évig tanított a Pécsi Tudományegyetem Történelem Tanszékén. Hogyan látja, a marxista történetírás következményei mekkora károkat okoztak a történelemtanításban?

-    Természetesen okoztak károkat, de ezek szerencsére a 70-es évektől mérséklődtek. A vulgármarxista és sztálinista megközelítés a magyar történelemtudományban visszaszorult, és a nyolcvanas évektől bizonyos gesztusokkal együtt, például egy Marx-idézettel, a tanulmányokban már nagyon sok mindent meg lehetett írni. Természetesen a köztudatban mindig rengeteg mítosz él. Ilyen például az öt felvonásos világmodell – ősközösség, rabszolgatartás, feudalizmus, kapitalizmus, szocializmus -, amely kiirthatatlan, de emellett rengeteg legenda és történelmi tévhit is él még. Ám ezek minden társadalomban megvannak. Egy kollégám úgy fogalmazott, hogy egy új történelmi kutatási eredménynek húsz év kell, hogy bekerülhessen a tankönyvekbe, de szerintem még ennél is több időbe telik.

-    Szóba kerültek a történelmi legendák, tévedések és tévhitek. Ön ebben a kétségkívül érdekes témában három kötetet is jegyez. Ezekben azokra a tényekre és értelmezésekre próbálja felhívni a figyelmet, amelyeket a történettudomány ugyan többször is megcáfolt, de mégis élénken élnek a köztudatban. Mi volt az indítóok, az olvasmányai alatt szerzett tapasztalatok?

-    Igen, egyszerűen bosszantottak ezek, ráadásul tanítványaim, ismerőseim, családtagjaim körében olyan legendák bukkantak fel, amelyeken elcsodálkoztam, hogy még hisznek benne. Ezzel persze nem csak én vagyok így. Ormos Mária történész professzor mesélte el az alábbi kis történetet: Egy alkalommal a taxisofőrje közölte vele, hogy a trianoni béketárgyalások ismert végeredményének az volt az oka, hogy a román delegáció 17 szüzet ajánlott fel Clemenceau-nak (Franciaország akkori miniszterelnöke. A Szerk.), aki akkor már közel járt a nyolcvanhoz. Nem egy tucatot, nem tízet, hanem pontosan tizenhetet! Nekem is van egy ilyen történetem. A Sándor-palotába szólt egy meghívásom, ahol egy csodálatos, Mária Teréziát ábrázoló festményt pillantottam meg. Egyszer csak a bennünket körbevezető kísérő – érdeklődésemet látva – lazán megjegyezte: ja, ez az a királynő, aki felettébb szerette a magyar huszárokat! Az ilyen közkézen forgó mondatok és a mögöttük megbúvó gondolatok olyanok, mint a gyom. Kapálhatjuk őket ugyan folyamatosan, de kiirtani soha nem tudjuk. A tévhitek tehát mindig is terjedni fognak, de néha nem árt egy kis „gyomirtás”.

-    Egy kicsit még a történelmi tévhiteknél és a franciáknál maradva kérdem: miért választotta fő kutatási területének éppen az 1789-es francia forradalmat? Amely amúgy talán az egyik leginkább félretanított történelmi világesemény volt.

-    Egyértelműen a marxista neveltetésem miatt. Az iskolában a hatvanas években azt tudatosították bennem, hogy a forradalmak a történelem csúcspontjai. Olyan filmeket láttam, olyan könyveket olvastam, amelyek szintén erről próbáltak meggyőzni. A szovjet forradalom nem érdekelt, idegen és kegyetlen világ volt számomra. Így fedeztem fel a francia forradalmat, és mélyedtem el egyre inkább benne. Emlékszem, szovjet szerzőtől olvastam az első Robespierre-életrajzot, nyilván a marxista forradalomkultusz miatt. A marxista történészeknek pedig azért volt fontos még az oktatásban is a francia forradalom, hogy ezzel igazolják a szovjet forradalom terrorját és diktatúráját. Ha az egyik diktatórikus volt, akkor a másiknak is annak kell lennie, ha az egyik haladó volt, akkor a másik is az. Nos, ezek vittek el erre a területre, amelyről ma már – sok kutatás és tájékozódás után – egészen másként gondolkodom.

-    Összeállt-e a végleges kép?

-    Soha nem fejeződik be a történelem megírása, mert ahogyan távolodunk az időben, úgy mindig másként látjuk az eseményeket, történéseket. Közben újabb kutatási eredmények jelennek meg, s ezzel együtt új divatok is. Ezért is szép és izgalmas a történészi munka, mert naponta új kihívásokkal kell szembenézni.