Döntött az UEFA: mégsem lesz teljesen zárt kapus a Szerbia-Magyarország, ennyi magyar lehet a lelátókon

• 2023. június 24., szombat •
Szerb részről a 14 évnél fiatalabb gyerekek kísérővel nézhetik élőben a találkozót.
Döntött az UEFA: mégsem lesz teljesen zárt kapus a Szerbia-Magyarország, ennyi magyar lehet a lelátókon

Csak részben lesz zárt kapus szeptember 7-én a Szerbia-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés - írja a Mandiner. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője pénteken az MTI-nek elmondta, hogy bár az európai szövetség (UEFA) zárt kapus rendezést rendelt el a találkozóra, ezért jegyeket nem is értékesíthetnek a meccsre, ugyanakkor az UEFA rendelkezései szerint

a vendégcsapat részéről maximum 200 fő tiszteletjegyes,

valamint 20 VIP-vendég a helyszínen tekintheti meg az összecsapást.  Emellett a sajtó akkreditált munkatársai, az UEFA képviselői és partnerei is ott lehetnek a stadionban. A csapatok küldöttsége maximum 55 főből állhat. A szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy az UEFA fegyelmi szabályzata szerint ezúttal a házigazda szerbeknek ugyanúgy lehetőségük lesz arra, hogy

kísérettel meghívhassák és beengedhessék a 14 évnél fiatalabb gyermekeket az iskolákból és akadémiákból,

mint ahogy azt az MLSZ tette tavaly a magyar-angol mérkőzésen a Nemzetek Ligájában. A magyar válogatott jobb gólkülönbségével a szerbeket megelőzve csoportelsőként várja a belgrádi rangadót, amely azért lesz zárt kapus, mivel márciusban a szerb szurkolók diszkriminatív rigmusokat skandáltak a Montenegró ellen 2-0-ra megnyert találkozón.

Forrás: mandiner.hu, (MTI)

Nyitókép: Szoboszlai Dominik és Sallai Roland teljesítménye ismét döntő lesz! (MTI/Czeglédi Zsolt)

közösség

további frisss

lap tetejére