Valamikor a 20. század közepe táján óriási népszerűségnek örvendtek a magyar történelmet feldolgozó regények. Olyan kiváló írók írtak ilyen témájú műveket, mint Kodolányi János, Passuth László, Móricz Zsigmond, Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza és még sorolhatnánk a neveket. Azután évtizedekre szinte eltűntek a palettáról a történelmi regények. Újabb fordulatként valamikor a 90-es évek közepétől ismét feléledt a műfaj. Hirtelen sokan – köztük számos új szerző – figyelme fordult a történelmi regények, ezen belül is a gazdag magyar történelem eseményei felé. Olyannyira, hogy nyugodtan állíthatjuk, virágkorukat élik. Ön szerint mi lehet ennek az oka?

Szerintem társadalmi magyarázata lehet. A korábbi társadalmi berendezkedésből fakadó gyökerek, valamint az 1990-es évek, a rendszerváltozás lehetnek az okai annak, hogy felvirágozhatott ismét ez a műfaj.

A rendszerváltozás milyen hatással volt erre?

Azok az írók, akik addig nem szólaltak vagy nem szólalhattak meg, a rendszerváltozással végre hangot adhattak annak és le is írhatták mindazt, amit gondolnak. Tény, hogy nagyon sok vadhajtás is elindult, de ez majdhogynem természetes. Nem biztos, hogy eleinte azok az írók érvényesültek, akik valóban jók, s mint kiderült, később ki is koptak az irodalmi életből. A társadalmi igény ugyanis más volt.

Magyarországon komoly hagyományai voltak a történelmi regényírásnak.

Valóban. Valamikor csodálatos történelmi regényírók voltak, akik meghaltak. Kodolányi, Passuth, Fekete István - csak néhány név a nagyok közül - hatalmas űrt hagytak maguk után. Kiadták ugyan haláluk után is a könyveiket, de például Hemingway nagyobb példányszámban jelent meg, mint Kodolányi. A rendszerváltozás után az írók egy részénél egyfajta látens igényfelmérés történt. Magam is már a 70-es-, 80-as években történelmi regényekben gondolkodtam, de pályám elején nem ilyen jellegű könyveket írtam.

Kodolányi Jánost egyfajta példának tekintve vágtam bele a műfajba, természetesen nem utánozva őt, de tény, hogy ő „lökött” a történelem felé.

Hogyan vágott bele végül - ma már tudjuk, hogy óriási közönségsikereket arató - történelmi regényei írásába?

Elkezdtem átgondolni, hogy hogyan álljak neki. Annak nem sok értelmét láttam, hogy kitalálok egy sztorit, amit beleteszek egy regénybe. Bármilyen jó történetet is gondolok ki, egy korba helyezve ettől önmagában nem lesz még regény. Történelmi attól lehet a regény, ha azt alapos kutatómunka előzi meg, ha az igazolt történelmi események megjelennek benne. Szokás mondani, hogy a történelmet a győztesek írják, amiben van is igazság. Magam úgy gondolom, hogy

meg kell adni a tiszteletet és megbecsülést azoknak a kutatóknak, akik felszínre hozzák azokat a háttérinformációkat, amelyek bizonyíthatóak, így hitelesek.

A regényíró ezekből meríthet irodalmi igényességgel, lehetőleg közérthető és szórakoztató formában.

Említette a híres mondást, miszerint a történelmet a győztesek írják. Ön azonban éppen a közelmúltban a - gyakran igaztalanul - vesztesek szemszögéből írt regényeket. Ilyenek például a Kun Lászlóról és Corvin Jánosról szóló művei. Szándékosan választotta ezeket a kétségkívül nagy veszteseket főszereplőül?

Erre író-olvasó találkozókon és baráti beszélgetéseken is sokszor rákérdeznek. Engem egy regény megírásakor leginkább az érdekel, hogy mi történt az adott korszakban, azután pedig maguk a történetekben érintett személyek. Amikor nyilvánvalóvá válik számomra, hogy közülük valakit méltánytalanság ért, akkor igyekszem kibontani a személyiségét. A lényeg azonban a kor politikuma, fontos történései, s ebbe szövöm bele a szereplők egyéni sorsát és személyiségét.

Egy történelem iránt érdeklődő olvasó hamar észreveheti, hogy regényei mögött komoly előkészítő munka van. Ezt hogyan képzeljük el?

Ha tehetem, akkor felkeresem a történetben szereplő események helyszíneit. Sok kutató eredményeit elolvasom. Levéltári anyagokat is tanulmányozok, ha lehetőségem van rá. A hitelesség szempontjából fontos, hogy több forrásból is tájékozódjak.

Érte már ilyenkor valamilyen meglepetés vagy váratlan felfedezés?

Igen, de nem gyakran. Ráadásul csínján kell bánni és kritikusan kell olvasni a régi írásokat. Mondok egy érdekes példát! Istvánffy Miklós történetíró - aki maga is harcolt az 1500-as években a törökök ellen - a szigetvári hősről, Zrínyi Miklósról azt írta, hogy első feleségét egyszerűen agyoncsapta. Ez az állítás azután olyannyira elterjedt, főleg az arisztokrácia körében, hogy egy idő után teljesen hitelt adtak ennek. A cél nyilvánvalóan Zrínyi nimbuszának megingatása volt, pedig ő többek közt azért is halt meg, mert nem kapott semmilyen segítséget. A költő és hadvezér Zrínyi Miklós – igaz, száz évvel később - igyekezett több-kevesebb sikerrel cáfolni a dédapjáról szóló állítást. Egy másik eset Vitéz János és Hunyadi Mátyás viszonya. A humanista nevelte ifjú korában Mátyást, de később összevesztek és kegyvesztett lett, még Árva várába is bezáratta. Mátyás a visegrádi vár börtönébe küldte Váradi Péter kalocsai érseket is, és fiára,Corvin Jánosra hagyta, hogy majd engedje szabadon. Így is történt, ezért az érsek egész életében hűséges volt Corvin herceghez.

Az Ön regényei – néhány kivételtől eltekintve - az Árpád-házi királyok korában játszódnak. Mostanában azonban új színekkel gazdagodott írói palettája, regény írt Kleopátráról, majd Timur Lenkről is. Mi inspirálta erre?

Ez érdekes, mert magam sem tudtam sokat a Timurida Birodalom mindenható uráról. Igazából a kiadó ötlete volt, én pedig belevágtam. Utólag mondhatom,

nem bántam meg, egy érdekes, új világot fedeztem fel.

A visszajelzések szerint olvasóimnak is elnyerte a tetszését.

Áruljuk el olvasóinknak, hogy most éppen min dolgozik!

Az Árpád-ház még be nem fejezett történetei után most elkalandozok az Anjouk korába. Nagy Lajosról írok egy ötkötetes regényfolyamot, amiből az első már megjelent. Rengeteg fontos és érdekes esemény zajlott le a nagy formátumú király 40 éves uralkodása alatt, amit érdemes részleteiben is kibontani. S ahogyan többi könyvemmel, úgy ezzel is

szórakoztatva szeretnék új, hiteles ismereteket a történelmünk iránt érdeklődőkkel megosztani.

Nekem az a legfontosabb, hogy kikapcsolódva tudjon az olvasó elmerülni a régmúlt korok világában.