Barnabás kalandos úton jutott el Szentpéterfától a válogatottig

hv • 2023. június 21., szerda •
A keddi labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn, ahol Litvániát verte válogatottunk az első gólt a szombathelyi születésű, szentpéterfai Varga Barnabás szerezte. AZ NB I. idei gólkirálya, aki a közelmúltban igazolt a Paks csapatából a Ferencvárosba igencsak egyedi pályafutást mondhat magáénak. Az alábbiakban stílszerűen 11 pontban foglaltuk össze a 29 éves csatárról szól érdekes tényeket. Íme!
Barnabás kalandos úton jutott el Szentpéterfától a válogatottig

Kedves Olvasó, tudta Ön, hogy… ?

  • A szombathelyi Lurkó volt Varga Barnabás első csapata, majd a Haladás, utána pedig az Illés Akadémia játékosa lett, de ott 14 évesen megakadt a pályafutása.
  • Tizenhat évesen a Szentpéterfától 3 kilométerre fekvő Monyórókerék (Eberau) ötödosztályú csapatához szerződött, több falubélijével együtt. A foci mellett dolgozott, szőlőt szedett, s ha kellett garázskapukat szerelt. Innen került később a Mattersburg II. gárdájához.
  • 22 évesen mutatkozott be az osztrák első osztályban. Tizenhat mérkőzésen léphetett pályára a Nagymarton (Mattersburg) első csapatában. 
  • Úgy érezte, hogy nem elég jó az első ligához, ezért a másodosztályú, stájerországi Lafnitzhoz szerződött.
  • 2020-ban Tamási Zsolt hívásra az NB II.-es Gyirmót FC-hez került, amellyel egy év alatt feljutottak az NB I.-be.
  • Majdnem 27 éves volt, amikor végre bemutatkozhatott az NB I.-ben.
  • A Győr-Moson-Sopron megyei csapat kiesése után a Pakshoz igazolt.
  • A nemrég véget ért szezonban 31 meccsen szerzett 26 góljával az első osztály gólkirálya lett.
  • Teljesítményére felfigyelt Marco Rossi szövetségi kapitány is. Március 27-én, a  Bulgária elleni 3:0-s győztes EB-selejtezőn lépett pályára Magyarország színeiben első alkalommal.
  • Június elsején bejelentették, hogy az Európa Liga nyolcaddöntős, 34 –szeres magyar bajnok Ferencvárosban folytatja pályafutását.
  • Június 20-án, harmadik válogatott mérkőzésén, először lépett kezdőként a pályára és szerezte meg első gólját a nemzeti csapatban a litvánok elleni EB –selejtezőn.

közösség

további frisss

lap tetejére