Kossola az afrikai Yoruba törzs tagjaként látta meg a napvilágot, ahol már fiatalon elsajátította az íjjal és lándzsával folytatott vadászat, valamint a táborépítés fortélyait. Az élete 1860-ban vett tragikus fordulatot, amikor egy rablóbanda rátört a szülővárosára. A fegyveresek válogatás nélkül vágtak le minden útjukba kerülőt. Aznap a 19 éves fiút az áldozatok halálsikolyai és a támadóik csatakiáltásai ébresztették fel. A banda tagjai között nagy számban akadtak női harcosok is. Akinek nem vágták át a torkát, azt fogolyként magukkal hurcolták.
Kossolára és társaira hosszú, gyötrelmes út várt a sivatagon keresztül. Az erőltetett menetet az elesettek levágott, rothadó fejeinek látványa tette még elviselhetetlenebbé. Ezeket a „trófeákat” fogvatartóik egy egész napon át a szabad levegőn füstölték, így tartósítva azokat. Mikor Cudjo Lewis 80 évvel később elmesélte az élettörténetét, ennél a résznél keserű könnyekben tört ki. A fiatal afrikai vadász kálváriája ezen a rémálomba illő napon kezdődött. Kolossa sosem ünnepelhette meg férfivá válását, hiszen foglyul ejtői még az előtt eladták őt az emberkereskedőknek, hogy a beavatási szertartáson áteshetett volna.
A rabszolgákat szállító hajó a polgárháború (1861-1865) előestéjén ért partot. Az Észak és Dél közötti fegyveres konfliktus évei Kossola számára a kemény és megalázó rabszolgamunka évei voltak. Ekkoriban kapta a Cudjo nevet, mivel gazdája számára a Kossola nehezen kiejthetőnek bizonyult. A polgárháború után, immár szabad, ám nincstelen emberként Kossola tanúja volt a déli államok újbóli csatlakozásának, a Jim Crow–törvények faji alapú megkülönböztetésének, az első világháborúnak, valamint a gazdasági világválságnak is.
Cudjo Lewis élettörténete egy feltörekvő írónő, Zora Neale Hurston figyelmét is feleltette, és Kossola közreműködésével meg is örökítette. Zora, a Harlemi reneszánsz című mű szerzője nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint azt, hogy a fekete kultúrát Amerikában is meghonosítsa, mi több, magasabb szintre emelje. Így csöppent az ex-rabszolga Cudjo a fiatal, tüzes afroamerikai értelmiségiek és művészek körébe. Zorával több nyilvános beszédet is tartottak, melyek során Cudjót leginkább a tényszerűség jellemezte, soha semmit sem hallgatott el. Egyik emlékezetes szereplése során így nyilatkozott: „lehet, hogy a fehérek vettek meg, és használtak ki, de a saját népem adott el nekik. Ez olyan megváltoztathatatlan tény, amit csak nehezen tudtam megemészteni.” Afrikában a helyi királyok maguk is hasznot húztak a rabszolga-kereskedelemből. Az egymással háborúban álló törzsek tulajdonképpen a saját szomszédikat adták el a fehéreknek. Maga Gezo, Dahomey királya is egy 12.000 fős sereget tartott fenn, melynek majdnem a felét nők adták. Az ő pribékjei hurcolták el Kossolát is. Akit nem adtak el rabszolgának, azt az évenkénti ünnepségeken áldozták fel.
Cudjo nem egyszer tapasztalta, hogy az Amerikában született sorstársai megbámulják az Afrikából elhurcolt generáció tagjait. „Vasárnaponként, amikor nem kellett dolgoznunk, örömünkben táncoltunk. Úgy táncoltunk, mint egykor Afrikában. Az amerikai színes bőrűek, érted, kikre gondolok, azt mondták, hogy vadak vagyunk, kinevettek minket, és szóba se álltak velünk.” Ez a fajta hierarchia még a következő fekete generációban is fennállt. Sőt, a gyerekeknek azt mesélték, hogy az afrikaiak emberhúst esznek, és a majmokkal állnak rokonságban.
A faji alapú megkülönböztetés leglátványosabb formában az Afrikában született feketékkel szemben nyilvánult meg. 1866-ban – mintegy menedékhelyként - megalapították Africatownt, ahol saját önkormányzatuk és törvényeik voltak, ám a házuk építéséhez még így is az egykori gazdáiktól kellett földet szerezniük. Ami nem is lehetett olyan egyszerű, tekintve, hogy az egykori rabszolgatartók úgy vélték, a feketék felszabadításáról szóló törvény megkárosította őket.
Cudjo Lewis keresztény hitre tért, és feleségével hat gyermekük született. Kossola mindannyiukat túlélte. A Zorának adott beszámolójában így mesélt házasságáról: „a férfi számára a felesége olyan, mintha a szeme és a lelke lenne. Hogyan látnék most, hogy a szemem világát elvesztettem?” Cudjo Lewis 1935-ben, az Afrikából elhurcolt rabszolgák közül az utolsóként távozott az élők sorából. Élettörténete 2018-ban került nyilvánosságra Barracoon - Az utolsó amerikai rabszolga történte címmel.
kép: whytehousereport.com, inthesetimes.com
