1. „Azt gondolták, hogy a Föld lapos...”

…és persze az egyház megégette, aki mégis azt mondta, gömbölyű. De akkor mit jelképez a globus (Földgömb) nevű aranygömb, amit a császárok kezében látunk? Az „aranyalmán” egy kereszt is látható, amely az egész Földön elterjedt keresztény hitet szimbolizálja. Még a valóban „sötét” időszakban, a 7-8. században élő Beda Veneralibis is azt írja, hogy a Föld gömbölyű, mint egy labda. Azonban úgy vélték, a méreténél fogva lehetetlen leesni róla. Az első, amit megtanítottak a földrajzról, az a Föld alakja volt. A középkorban senki sem hitte, hogy a Föld lapos, de azzal kapcsolatban már voltak elméleteik, hogy a Föld másik oldalán kik élhetnek. Nekik az antipodes nevet adták, amely magyarra fordítva annyit jelent: „ellenlábasok”, hiszen az ő lábuk a Föld másik oldalán állt. És kik voltak ezek a teremtmények? A középkori térképekről ez is kiderül. Antik kultúrkörből átvett lények és képzeletbeli figurák, például az antropofágék (emberevők), antipodok, akiknek fejükön nőtt a lábuk, kutyafejűek, nyaknélküliek, és a sort még hosszasan lehetne folytatni. A középkori térképeken emellett az éghajlati övezeteket is ábrázolták, amelyeket szerintük óceánok választanak el egymástól. De a térképek bibliai történeteket is „meséltek”, például a Vörös-tengert kettéválasztva ábrázolták. Várjunk csak, hiszen a Biblia azt tanítja, hogy a Föld lapos, vagy nem? A helyzet az, hogy ezt egy szóval se írja. Ahogy a középkori egyház sem hazudta ezt soha.

középkori világtérkép

antipodes

A jobb felső sarokban látható a kettévált Vörös-tenger. Három kontinenst ábrázoltak, de volt tudomásuk egy ismeretlen földrészről is.

2. „A szex tabu volt, és a nők erényövet hordtak...”

…írják azok a vloggerek, akik még soha nem vettek a kezükbe középkorban írt könyvet. Persze, bizonyára itt is sokan arra gondolnak, hogy megint az egyház tiltott meg valamit, ami természetes emberi dolog. Ezzel azonban csak az a baj, hogy a Biblia épp ellenkezőképpen beszél a „házastársak kötelességeiről”. Erre hivatkozott például Uguccione da Pisa, egy 12. században élt kanonikus. „A férj adja meg a feleségének, amivel tartozik neki, és ugyanígy a feleség is a férjének. Nem a feleség rendelkezik a saját testével, hanem a férje. Hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a feleségét szolgálja vele.” (A korinthusiakhoz írt első levél, 4-5. versszak, EFO fordítás) A középkori egyház tagjai pedig ismerték Szent Pál szavait. Uguccione da Pisa azt írja, hogy a vágy természetes, ezért ki kell elégíteni, sőt egyenesen azon elmélkedik, hogy lehet-e egyedül a nő öröme a cél. Sőt, ebből következett, hogy ha a férj nem teljesítette a kötelességét, a feleség akár el is válhatott! Az egyház tehát nem tiltani, hanem inkább szabályozni akarta a nemi életet, meghatározták, hogy mi helyes, és mi helytelen, ahogy azt Alessandro Barbero történész is hangsúlyozza.

És mi a helyzet az erényövvel? Nos, a filmekben valóban jó humorforrás, de vajon tényleg hordtak ilyet? Maga az elnevezés egy szimbólum volt, a „szűziesség öve”, és a középkorban egyáltalán nem használták, csak a 16. századtól kezdett elterjedni. (Illetve használták, de csak a szatírákban, például a 14. században azon viccelődtek, hogy „kötényt” kell tenni a könnyűvérű firenzei asszonyokra.) A hűséget kikényszerítő öv mítosza a 18. században jelent meg, és a 19. században is csak elvétve használták. Sőt, számos középkorra datált erényövről kiderült, hogy hamisítvány! Ez is csak egy újabb példa arra, hogy a felvilágosodás kora milyen torz képet festett az emberiség „sötét” évszázadairól.

Erényöv

Erényöv a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme című vígjátékban

Ahogy a prüdéria is inkább a viktoriánus korra volt jellemző. Elég a kezünkbe venni egy középkorban írt könyvet, legyen az Bocaccio Decameronja, a Rózsa regény, vagy akár egy verseskötet. Nos, ami a Decameront illeti, érthető, hogy csak néhány novellát tesznek bele a diákok olvasókönyvébe, hiszen a legtöbb történet sikamlós, és minden testrészt nevén neveznek. A Rózsa regény pedig egy szerelmes ifjúról szól, akinek célja, hogy „leszakítsa a szerelme virágát”. Útja során találkozik segítő szellemekkel, mint mondjuk a Természettel, és ártó erőkkel is, például a Féltékenységgel és a Rágalommal. És ez a francia mű is bővelkedik olyan szavakban, amiket ma kisípolnánk, ám abban a korban egyáltalán nem volt tabu nevén nevezni a dolgokat. De hogy néhány magyar példát is említsek: egy 1371-ben született írásos emlék egy Lágyf*szú Lászlóról ír, de vannak adataink a Hosszúf*szú ragadványnévről, egy Polczonsz*ró György nevű úriemberről és egy Anyádv*laga nevű faluról is. (Természesen a magyar nyelv már a középkorban is bővelkedett a cifra káromkodásokban, amiről a külföldi utazók is megemlékeztek.) 

De ez csupán néhány példa arra, hogy a középkor korántsem volt olyan bigott és prűd, mint azt képzeljük. Sőt, némely novella még a mai embereknél is kiverné a biztosítékot. Például az a jelenet egy középkori történetből, amikor a férfiszereplő megkéri a papot, hogy áldja meg egy bizonyos testrészét, mielőtt ágyba bújna a feleségével, és használná. A pap persze kérdés nélkül megáldja.

középkori szerelem

És mi a helyzet az első éjszaka jogával? Nos, ez egy romantikus, vagy inkább borzasztó modern kori ötlet, amelyet visszavetítettek abba a „sötét” és brutális korszakba. Egyetlen középkori írásos emlék sem támasztja alá.
Természesen az egyház tiltott bizonyos szexuális viselkedéseket, például a házasságtörést vagy a homoszexualitást. De ez nem azt jelentette, hogy a kor embere ne beszélt volna szabadon a szexről.

3. „Az emberek életükben egyszer fürödtek...” 

…feltéve, ha aszkézisben éltek. Nem, nem minden középkori ember volt Szent Margit, akinek a fején gyöngyökké váltak a tetvek. Az a helyzet, hogy akikről azt írják, hogy nem törődtek a személyes higiéniájukkal, azok általában kemény aszkéták voltak. A középkori orvosi könyvek (amelyeket előszeretettel lapozgattak a nemesek) kimondottan ajánlották a gyakori mosakodást. Például úgy vélték, hogy az esti mosakodás vagy lábmosás megelőzheti a betegségeket. A reggelt sokan arc- és kézmosással kezdték, amihez egy mosdótálat és egy kancsót használtak. Természetesen az uralkodóknak és az arisztokratáknak sokkal kellemesebb illatuk volt, mint a köznépnek. Földnélküli János (1199-1216) angol király például sose utazott a saját fürdődézsája nélkül, és hat hónapon belül 10 alkalommal mosakodott. Sőt, még saját fürdetőszolgája is volt. De ha visszamegyünk az időben néhány száz évet, látjuk, hogy honfoglaló őseinknek külön fürdősátruk volt! Ami a hajmosást illeti, legalább háromhetente egyszer ajánlották, és hamut, tojást, valamint gyógynövényeket használtak. Ami a polgárok tisztaságát illeti, a városokban bőven voltak közfürdők, ahol azonban gyakran prostituáltak is dolgoztak. De a fogaik sem voltak feltétlenül olyan feketék és hiányosak, mint ahogy azt képzeljük. A walesiek például étkezés után vászoncsíkokkal tisztították a fogaikat, amitől a korabeli beszámolók szerint valóban fényes mosollyal büszkélkedhettek. Sőt, a középkori koponyákat megvizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy egészen egészséges fogaik voltak. De gondoljunk csak bele: kizárólag gyógynövényeket használtak szájápolásra, és egészen a 15. századig a cukrot sem igen ismerték. Persze, a cukor elterjedése már komoly gondokat okozott, hiszen nem tudták, hogy a luxuscikk tönkreteszi a fogaikat, ha nagy mennyiségben fogyasztják. És a kora újkor előkelőségei nem spóroltak a cukorral. (Gondoljunk csak I. Erzsébet angol királynő fekete fogaira.)

fürdés

+1 „Boszorkányok márpedig nincsenek?"

…mondta Könyves Kálmán. De az a helyzet, hogy a magyar király itt a striga szót használta, ami a seprűnyélen vagy kecskén lovagoló vasorrú bábát jelenti. A malefica, azaz a méregkeverő, rontásokat okozó javasasszonyok létezését még ő sem vitatta, még akkor sem, ha kora egyik legműveltebb uralkodója volt. Azonban látni kell, hogy a legnagyobb boszorkányüldözések nem a középkorban, hanem az általunk „felvilágosultabbnak” tartott újkorban voltak, például a 17. században az amerikai Salemben, vagy éppen Erdélyben. Természesen a középkor embere is hitt az amulettekben és a ráolvasásokban. Épp annyira, mint az antikvitás embere. A különbség csak az, hogy az egyik kort hajlamosak vagyunk a tudomány, a szépség és a költészet korszakának tekinteni, míg a másikról csak a „sötét” jelzővel beszélünk. De az igazság az, hogy az a korszak, amit a filmekben látunk, az első éjszaka jogával, az embereket tudatlanságban tartó egyházzal és az erényövekkel, valójában sosem létezett.