Augusztus 20: száznál több programmal és gigászi tűzijátékkal várják az érdeklődőket

vg.hu • 2024. augusztus 04., vasárnap •
Négynapos rendezvénysorozattal, összesen 19 helyszínen zajló zenei, kulturális és gasztronómiai programokkal, valamint minden korábbinál nagyobb tűzijátékkal készülnek a szervezők idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepére.
Augusztus 20: száznál több programmal és gigászi tűzijátékkal várják az érdeklődőket

Sokszínű programkavalkád és igazi fesztiválhangulat fogadja mindazokat, akik augusztus 17-e és 20-a között Budapesten ünneplik Magyarország születésnapját. A Szent István-nap rendezvénysorozaton fiatalok és idősek, családok és baráti társaságok, a komoly- vagy a könnyűzene kedvelői, a kézműves foglalkozások, illetve a gasztronómia iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatják a számukra kedves elfoglaltságot. Az esemény csúcspontja ezúttal is az augusztus 20-i látványos tűzijátékshow lesz – számolt be a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség, erről írt a vg.hu.

Szombattól keddig tart az augusztus 20-i rendezvény 

Idén négynapos rendezvénysorozattal készülnek a szervezők Magyarország születésnapjára, amely ezúttal is tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket kínál a magyar fővárosba látogatóknak. A Szent István-nap rendezvénysorozat keretein belül a szervezők 

összesen 19 helyszínen várják az érdeklődőket a megszokott minifesztiválokkal, zenei, kulturális és gasztronómiai programokkal, kézműves foglalkozásokkal. 

Csárdafesztivál és Retro Tabán

Akik már 17-én csatlakoznának a programokhoz: ekkor nyitja meg kapuit a belváros szívében, a Vörösmarty téren a Csárdafesztivál, ahol a vendégeket kiváló magyar ételek, hangulatos élményprogramok és néptáncbemutatók is várják. A Lánchídtól a Döbrentei térig kap helyet a Magyar Ízek Utcája, amely a korábbi évekhez hasonlóan a Kárpát-medence gazdag gasztrokultúráját mutatja majd be. Augusztus 18-tól nyílik meg a Retro Tabán is, a hazai könnyűzenei élet kultikus helyszínén. Az esti koncerteken fellép itt

  • 18-án 18 órától Abaházi RT, Takács Tamás BB, 20 órától Charlie 
  • 19-én 18-tól Hevesi Tamás, Ismerős Arcok, 20 órától Demjén Ferenc
  • 20-án 16.30-tól Roy és Ádám, a Bon Bon, majd 18.30-tól a Neoton

A Műegyetem Rakparton megrendezett Road Movie Live koncerteken szintén hazai rock- és popzenekarok gondoskodnak a jó hangulatról augusztus 19-20-a között. Találkozhatunk itt a Bagossy Brothers Companyval, a Honeybeasttel, a Parno Graszttal és Zsédával. A Szabad Rét fesztiválra az elektronikus zene kedvelőit várják, ismert magyar dj-k zenélnek majd. A Vigadó téren a Vigadó Piano eseményen Gájer Bálint, Darvas Tamás, Füzi Gábor, Lakatos László és Nyári Gyula lép fel. Augusztus 18-án ingyenes koncertet ad a Mándoki Soulmates a Szent István téren. Emellett a nemzeti történelem iránt érdeklődők, valamint a hagyományőrző bemutatók és a gyermekprogramok törzsközönsége sem maradhat híján a kulturális kalandoknak.

Központi állami ünnepségek

Az ünnepségsorozat központi elemét ezúttal is a hagyományos, augusztus 20-i állami események adják. Elmaradhatatlan 

  • a Szent István-napi díszünnepség a Kossuth téren, amelynek fontos momentuma a zászlófelvonás, 
  • ezt pedig a szokásos légiparádé követi. 
  • A hivatalos programok sora az ünnepi szentmisével és 
  • a Szent Jobb-körmenettel zárul, amit ezúttal is 
  • a Tűz és a fények játéka elnevezésű, fényfestéssel és drónshow-val gazdagított tűzijáték koronáz meg. 

A Nyitott Parlament program keretében egész nap ingyenesen látogatható lesz az Országház. 

Minden eddiginél nagyobb tűzijáték

Az ünnepségsorozatot záró látványosság a szervezők ígérete szerint szerint Európa legnagyobb tűzijátéka lesz. A gigantikus fényjáték 21 órakor kezdődik és 

az eddigi 4,3 helyett több mint öt kilométer hosszan lehet majd nézni a Duna mentén. Ezúttal a látványterület a Petőfi hídtól egészen a Margit-sziget közepéig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat is érint,

vélhetően idén is fognak majd látványelemeket indítani a Duna két partját összekötő műtárgyakról. A műsort idén is híres magyar zeneszerzők alkotásai és jól ismert népdalok kísérik majd.

közösség

további frisss

lap tetejére