A kőszegi Fitt-Box ökölvívója, Hámori Luca pontozásos sikerrel lépett a 16 közé

nemzetisport.hu • 2024. július 28., vasárnap •
Eljött az igazság pillanata, három bunyósunkból ringbe lépett Párizsban az első: Hámori Luca. Mi több, győzelemmel adta meg a boksztorna alaphangját.
A kőszegi Fitt-Box ökölvívója, Hámori Luca pontozásos sikerrel lépett a 16 közé

A kőszegi Fitt-Box 66 kilósa már azzal történelmet írt, hogy kvótát szerzett, hiszen magyar női ökölvívó korábban sosem járt olimpián, az ír Gráinne Walsh elleni bemutatkozásán tehetett arról, hogy kategóriájában az első győzelem rovata se maradjon üres - írja a nemzetisport.hu.

A 28 éves rivális a futballból jött, a Shamrock Rovers reményteljes labdarúgójából váltott bokszra, és öt éve a minszki Európai Játékokon már dobogós helye is van – Hámori ugyanezen a versenyen tavaly lett harmadik, ezzel kvalifikált Párizsba.

Ahol már nyolcaddöntős, miután végig meggyőző volt Walsh ellen, az öt pontozónál a tizenöt menetből tizenegyet elvitt, csak amiatt kellett izgulni, mert a második felvonásban Lucát intette Jermek Szuijenis, a kazah mérkőzésvezető. Ez sem rendítette meg a 66 kilós magyart, aki végül tulajdonképpen simán, 4:1-es pontozással jutott tovább (két pontozónál az intés miatt döntetlenre jött ki a meccs), és csütörtökön délután az ausztrál Marissa Williamson ellen bokszolhat a nyolc közé jutásért.

Akárcsak hétfőn Kovács Richárd (63.5 kg), akire szintén egy ausztrál, Harry Garside vár.

„Lehet, azt gondolták, hogy kis fiatal pályakezdő vagyok és lehet alábecsültek, de az első menetben szerintem sikerült meglepnem, és megmutatnom neki, hogy nem is vagyok annyira kislány. Ez a meglepetés pedig akkora hatással volt rá, hogy utána már elvesztette a fonalat” – mondta az M4 Sportnak Hámori, majd hozzátette, nem ismerte ezt az ír versenyzőt, de amint megérkezett Párizsba, átjárta az „olimpiai falu szelleme”, amit szerencsére a ringbe is be tudott vinni magával.

közösség

további frisss

lap tetejére