„Thilo Sarrazin többé nem tagja az SPD-nek!” – tweetelte július 31-én a német szociáldemokraták (SPD) párttitkára, Lars Klingbeil. Nagy az öröm Willy Brandt pártjában: egyelőre úgy tűnik, sikerült megszabadulniuk a párt egyik fekete bárányától, aki megosztó kijelentéseivel annyi kellemetlenséget okozott már az amúgy is elég rossz bőrben lévő szocdemeknek. 

Thilo Sarrazin most hetvenöt éves, az SPD pedig idestova tizenegy éve igyekszik megszabadulni tőle. Pedig Sarrazin régi motoros a pártban: a hetvenes évek közepén, a közgazdaságtani doktori fokozat megszerzését követően csatlakozott a szociáldemokratákhoz, de a nagypolitikába sokáig nem lépett be. A ’80-as éveket a szövetségi pénzügyminisztériumban töltötte, ahol egyebek mellett részt vett az újraegyesítést követő német-német valutaunió kidolgozásában. A berlini fal leomlása után dolgozott a keletnémet állami vagyon privatizálására létrehozott Treuhandanstaltnál is, majd visszaváltott a tartományi politikába. Az új évezred elején néhány hónapot az államvasút (DB) igazgatóságában is eltöltött, de kifejezetten rossz viszonyt ápolt a vállalat akkori vezérigazgatójával, aki szerződésszegéssel vádolta Sarrazint. 

A DB 2001 végén szerződést bontott Sarrazinnal, aki ezt követően a berlini szenátusba ejtőernyőzött. Sarrazin pénzügyi szenátor lett a súlyosan eladósodott szövetségi fővárosban. Berlin pénzügyi helyzete hagyományosan elkeserítő szokott lenni, Sarrazin szenátorsága alatt is csak két olyan év volt (2007 és 2008), amikor nem borult fel a város költségvetése. Ezt súlyos megszorítások árán sikerült elérni, amiknek Sarrazin valóságos nagymestere. És már ekkor világossá vált, hogy

bizonyos társadalmi csoportokat a háta közepére sem kíván a szociáldemokrata politikus

– például a munkanélküli segélyen élőket. A köznyelvben csak Hartz IV-nek nevezett segély általánosságban elég nagyvonalú ahhoz, hogy a kedvezményezettek emberi méltóságuknak megfelelő életet élhessenek belőle, ennek megfelelően viszont elég drága, és – Sarrazin szerint legalábbis – a lustaságra nevel. „Először is, a Hartz-IV-kedvezményezettek többet ülnek otthon, másodszor szeretnek a melegben ücsörögni, harmadszor pedig sokan az ablakkal szabályozzák a hőmérsékletet” – nyilatkozta a Sternnek 2009-ben.

Először 2009-ben próbálták kitenni az SPD-ből, amikor is egy másik interjúban kijelentette, hogy a török és arab származású emberek nem igazán törik össze magukat a beilleszkedés terén, amire válaszul a szociáldemokraták pedig eljárást indítottak ellene – kevés sikerrel. „Minden egyes mondatát leellenőrzi, hogy okot adhat-e arra, hogy kivágjuk” – mondta róla Sigmar Gabriel akkori SPD-elnök 2010-ben. 

Egyebekben ugyanez az év volt az, amikor megjelent Sarrazin első olyan könyve, ami körül igazán nagy felhajtás kerekedett:

a Németország felszámolja önmagát igazi sikerkönyv lett,

huszonegy héten keresztül vezette az eladási listákat az országban – ezzel a szövetségi köztársaság történetének egyik legkeresettebb nem szépirodalmi könyve lett.

A könyvben Sarrazzin egy modellt állít fel, ami azt vizsgálja, hogy mi történik, ha az etnikai németek körében továbbra is alacsony marad a születésszám, míg a muszlim bevándorlók körében ez az érték tartósan magas marad. A végkövetkeztetés természetesen az, hogy a németek egy idő után kisebbségbe kerülnek a saját hazájukban.

A munka hatalmas vitát váltott ki Németországban, Sarrazinnak el kellett köszönnie a Bundesbanknál betöltött állásától, az SPD-nél pedig újabb fegyelmi indult ellene, mert idegenellenesnek ítélték meg a nézeteit – ebből végül nem lett semmi. 

Sarrazin persze nem mindig nézte ilyen rossz szemmel az iszlámot. Saját bevallása szerint sokáig nem is foglalkozott a kérdéssel, sőt: „[A ’90-es évekig] nem éreztem magam érintettnek […], amikor az iráni mullák fejkendő alá kényszerítették a perzsa nőket, és üldözték a homoszexuálisokat. Mindez elég távolinak tűnt” – írja a második sikerkönyvének, az Ellenséges hatalomátvételnek a bevezetőjében. (A munkáról a Mandiner is készített recenziót, ami a linkre kattintva olvasható)

Csakhogy 9/11 után valami megváltozott,

és Sarrazin is egyre inkább elkezdett a muszlimok és a bevándorlás témaköre iránt érdeklődni – emiatt Németországban szinte azonnal iszlámkritikusnak bélyegezték. Sarrazin persze nem érzi jól magát az iszlámkritikus szerepében, és – ahogy az ARD idézi – az a benyomása, mintha a középkorban lennénk: „[…] [M]int Galileo Galileinél. Akkor sem lehetett igaz, ami igaz volt”. 

Az SPD-nél mindenesetre betelt a pohár az Ellenséges hatalomátvétel után. Az első könyv megjelenését követően Sarrazin megígérte ugyan, hogy a továbbiakban tartani fogja magát „a szociáldemokrácia alapelveihez”, a párt vezetése viszont úgy érzékelte, hogy az új könyv megjelentetésével megszegte ezt a megállapodást. Valójában inkább arról lehet szó, hogy az amúgy is döglődő SPD-nek tényleg nincsen szüksége egy olyan közismert párttagra, aki homlokegyenest mást állít a migrációs kérdésben, mint a párt hivatalos álláspontja,

és még a 2015-ös migrációs válság során hozott döntéseket is kritizálja

– amiket részben szociáldemokrata politikusok hoztak, hiszen a párt akkor is részt vett a kormánykoalícióban. A közgazdász persze nem érezte úgy, hogy bármit is vétett volna az alapelvek ellen az Ellenséges hatalomátvétellel, Klingbeiléknak viszont akkor már eltökélt célja volt megszabadulni tőle, hiszen saját akaratából a politikus továbbra sem akarta elhagyni a pártot. 

A párt különböző, alacsonyabb szintű bizottságai már az év elején arra a döntésre jutottak, hogy Sarrazint ki lehet dobni az SPD-ből, ami ellen a hetvenöt éves politikus természetesen tiltakozott, és jelezte: a július végén megszületett döntéssel sem ért egyet. „Ez nem egy nyitott, őszinte és igazságos eljárás volt” – reagált Klingbeilék határozatára. Sarrazin szerint az általa felvetett kérdéseknek igenis egy néppártban van a helyük, ott kell őket megvitatni. 

És úgy tűnik, a megosztó politikusnak még mindig van mondanivalója ebben a vitában: ügyvédjén keresztül már jelezte, hogy polgári bíróság előtt kívánja megtámadni pártja határozatát.

A közvélemény mindenesetre elég megosztottnak tűnik a kérdésben: a t-online felmérése szerint a megkérdezettek 46 százaléka tartja helyesnek az SPD döntését, 41 százalékuk viszont ellenzi azt. Főleg a szabad demokraták (FDP) és az AfD szimpatizánsai tartják problémásnak Sarrazin kirúgását. Leginkább az AfD szempontjából lehet érdekes az ügy végkifejlete, no nem csak azért, mert a botrányhős szociáldemokrata politikus nézetei sok szempontból hasonlóak a radikális jobboldali pártéihoz, hanem azért is, mert az AfD-t is lázban tartja egy kizárási ügy – Andreas Kalbitzé, amiről itt írtunk korábban. 

A nyitóképen: Sarrazin az Ellenséges hatalomátvétel bemutatóján. Fotó: MTI/EPA/Clemes Bilan