Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany-, és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. A gránitkeménységéről elhíresült hátvéd útját a világhírig vezető úton számos akadály nehezítette. Játékos-pályafutása után sem adatott meg neki a könnyű siker. Számos áldozatot vállalva lehetett a hetvenes évek elismert labdarúgóedzője. A ma száz éve született Lóránt Gyulára pályafutása felelevenítésével emlékezünk.

1923. február 6-án, Kőszegen született a merseváti születésű Lipovics Gyula rendőrtiszt és pusztacsói származású édesanyja gyermekeként. A család Sárvárról költözött korábban Kőszegre.  Károly bátyja (1921) és Imre öccse (1925) mellett nőtt fel. Családnevüket 1928-ban változtatták Lórántra.

A családfő – foglalkozása révén is – kérlelhetetlen szigorral nevelte gyermekeit a tisztességre és a becsületre.

Kőszegtől Aradig

A felnövekvő generációnak ezidőtájt főleg a futball jelentette a kikapcsolódást. Lóri  sem maradhatott ki a foci varázsából, 16 évesen már a Kőszegi SE első csapatában futballozott. Szülővárosában a Tanítóképző Liceum három évfolyamát végezte el, majd a szombathelyi Kereskedelmi Iskolába iratkozott át, itt is érettségizett.

Tablókép

Első sikerét a Szent László-kupában iskolája csapatával a diákbajnokságon érte el.  Bár a döntőt elbukták, mégis a mérkőzés után Molnár Ignác, a kor neves edzője kéthetes ifjúsági edzőtáborba hívta Győrbe. Nemsokára pedig Splitben, az ifjúsági válogatottban is bemutatkozhatott. Közben kőszegi klubjából Szombathelyre igazolt, ahol az első évben a helyi kereskedelmi iskolával megnyerte a Szent Lászó-kupát, majd

1942-ben már a Szombathelyi FC-ben is pályára lépett az NB II. Zrínyi-csoportjában.

A bajnokság végén villámigazolással került Nagyváradra. Első bajnoki mérkőzését a Szolnok elleni 5:2-re megnyert mérkőzésen játszotta, 1943 augusztusában. Bár korábban védő posztokon játszott, a NAC-ban általában a jobb összekötő szerepkörét kapta. A visszacsatolt Nagyváradi AC – első vidékiként – megnyerte a magyar bajnokságot!

A NAC-ban

A történelem viharai folytán a bajnokcsapat feloszlott, ezért Lóránt átigazolt a Nemzeti Vasasba, a II. világháború idején az ún. hadibajnokságban szerepelt.

1945-ben Kőszegre látogatott, röviddel ezután Ausztria területén amerikai hadifogságba esett.

Szerencsére innen gyorsan kiszabadult, s ekkor Aradra igazolt. Az Aradi ITA-val megnyerték a román bajnokságot, így a magyar mellett most már román bajnoknak is mondhatta magát. Sorsa 1947 nyarán a Bp. Vasasba vitte, ahol

rendszeres szereplése mellett a válogatott mezét hét alkalommal húzhatta magára.

Portré

Kistarcsai fogság, olimpiai diadal, majd vb-ezüst 

Közben 1949. március 19-én az ÁVH letartóztatta tiltott határátlépési és disszidens magyar csapat szervezésének szándéka miatt. Ezért

a kistarcsai internálótáborba zárták, ahonnan Sebes Gusztáv közbenjárására Kádár János belügyminiszter szabadon engedte.

1950 nyarán, máig tisztázatlan okok miatt, kiadták az útját a Vasasnál, és civil munkával – a Kismotor- és Gépgyárban lett ellenőr – kereste kenyerét. Itt több szerencsés körülmény összejátszott, hogy ismét pályára léphessen. 1951 szeptemberétől a Bp. Honvédhoz igazolt, amellyel három bajnokságot is ünnepelhetett.

Pályafutása során, összesen 37-szer vehette fel a magyar válogatott, az Aranycsapat piros-fehér-zöld szerelését.

A világszerte elismert gárda védelmének egyik biztonságát a sziklaszilárd középhátvéd, Lóránt Gyula, társai szerint a „Lóri” jelentette. A mérkőzéseken kitűnt kiemelkedő fejjátékával, jó rugótechnikája mellett helyezkedésével, amikor is mindig az egyszerű, célszerű megoldásokra törekedett. Jellemző, jó tulajdonsága volt, hogy a feladatokra, a mérkőzésekre mindig lelkiismeretesen készült.

1952-ben a helsinki olimpián, sorozatos győzelmekkel (Románia 2:1, Olaszország 3:0, Törökország 7:1, Svédország 6:0 és a döntőben Jugoszlávia 2:0) menetelt a magyar csapat és lett olimpiai bajnok.

A következő évben, 1953-ban Rómában 3:0-ra legyőzték az olasz válogatottat, s ezzel megnyerték az Európa-kupát. Ez év november 25-én az „Évszázad mérkőzésén” a londoni Wembley Stadionban a világon elsőként otthonukban verték meg az angolokat 6:3-ra, majd még a budapesti visszavágón is fölényesen 7:1-re diadalmaskodtak.
Az 1954-es svájci vb-n – ahol Lóránt minden meccsen játszott - ragyogó sorozat után jutottak a döntőbe,

legyőzték Dél-Koreát (9:0), a németeket (8:3) a brazilokat (4:2) és a címvédő Uruguayt (4:2).

Uruguay ellen

Sajnos a fináléban 3:2 arányban alulmaradtak Németországgal szemben, és „csak” az ezüstérmet vehették át. A világbajnoki trófeáról a négy év 32 mérkőzésén veretlen, addig a világ legjobbjának tartott magyar gárdában Lóránt Gyula és társai, minden magyar számára szomorúságot okozva, lemaradtak.

Edzőnek készült, és a Testnevelési Főiskolán elvégezte az edzőképzőt, ami után az első jelentősebb csapata a Bp. Honvéd volt. 1963. december 26-án – miután kapott nyugati útlevelet -

előbb Bécsbe távozott, majd innen Németországba szökött.

Itt a híres kölni főiskolán szerzett oklevelet. Korábbi ellenfelei, az ’54-es német válogatott szövetségi kapitánya, Sepp Herrberger és a csapatkapitány Fritz Walter segítségével az 1. FC Kölnnél tölthetett be szaktanácsadói szerepet.
 
Bundesliga, és halál a kispadon

Az évek során a Bundesliga számos együttesénél is dolgozott, köztük a Kaiserslauternnél, a Frankfurtnál, a Schalkénál és a Bayern Münchennél.

Gerd Müllerrel

Lóránt Gyula a következetes, mindig szókimondó, igen kemény, sokat követelő és szigorú edző nem volt közkedvelt a játékosok, de a vezetők körében sem, ám az eredmények őt igazolták. Németországban nevéhez fűződik a területvédelem, a „Raumdeckung bevezetése”. Közben 1975-76-ban görög bajnoki címet szerzett a PAOK Szaloniki csapatával, ahová négy év múlva, 1980 őszén visszatért, miután a PAOK csábítására igent mondott. Görögország felé vette az irányt, közben beiktatott néhány napos kőszegi kitérőt. Itthon kilátogatott a labdarúgók edzésére, és régi társaival is találkozott. Majdnem pontosan egy évvel ezután,

1981. május 31-én, az Olympiakosz elleni bajnoki mérkőzés alatt szívrohamot kapott.

A pálya szélen dobbant utoljára a szíve, onnan ment el, ahova egész életében tartozott. Erre mondják, hogy ez csak a legnagyobbaknak adatik meg.

Emlékezete

A Rheinpfalz nevű német újság korabeli nekrológjában így emlékeztek meg róla: „Ez az ember jobb volt, mint a híre”. Lóránt Gyula mint a szocialista rendszer ellensége, továbbá katonaszökevény, persona non grata lett, így nem lehetett módot találni, hogy itthon temessék el. Végső nyughelyre a baden-württembergi  Endingenben lelt. A rendszerváltozást követően megváltozott az állam viszonya a hasonló sorsú emberekkel szemben. Lóránt amnesztiában részesült, sőt posztumusz századosi rangra emelték. Szülővárosa, Kőszeg is méltó emlékeket állított a sporttelep nevének felvételével (1996), a szülőházán felavatott emléktáblával (1997), a díszpolgári cím adományozásával (1998) és egy utca elnevezésével (2004).
Özvegye, Zsófia asszony kereste fel a kőszegieket a hamvak hazatérésének gondolatával. Miután a város abszolút partnerként állt hozzá a nemes ügyhöz, 2011. május 13-án itthon helyezték végső nyugalomra olimpiai bajnokunkat.