Állítólag Afrikában is berobbanóban van a koronavírus-járvány. Figyeli az ottani fejleményeket?
Igen. Burundiban például az ország elnöke kihirdette népének, hogy azért nincs (még) azonosított Covid-19 fertőzés, mert a Jóisten vigyáz az ország lakosaira. Persze azért mindenféle megelőző rendszabályokat is bevezettek, többek között kijárási korlátozást, tilalmat, karantént rendeltek el, és megbüntették azokat is, akik az utcán, vagy közterületen aludtak, ahol egyébként is szoktak, lévén hajléktalanok. A sanyarú igazság – a Gondviselő hatékonyságán kívül – az lehetett, hogy nem voltak tesztek a vírus kimutatására. Azóta már azonban azonosítottak három fertőzöttet. Ahogyan a sajtóban és más híradásokban sokszor felhívták a figyelmet arra, a Covid-19 az afrikai országok bedőlését fogja előidézni, de erről furcsa módon elsősorban nem a vírus tehet. Sokkal inkább bizonyos országok dilettáns vezetése, akik a néhány 10 azonosított Covid-fertőzést követően a boltok becsukását és kijárási tilalmat rendeltek el, népüket még nagyobb nyomorba és kilátástalanságba taszítva.
Miért nincs értelme ezeknek az intézkedéseknek egy átlagos afrikai országban?
Olyan országokban tesznek így, ahol a „hagyományos” trópusi betegségek, mint a malária, a tífusz, kolera stb. ezresével, tízezresével szedik áldozataikat, és az ismertebb vírusbetegségek – mint a vérzéses lázak, a sárgaláz – folyamatosan jelen vannak, ahogy a kanyaró is, ami az oltatlan, éhező gyermekek körében 60%-os halálozási aránnyal jár, hogy az AIDS-et és a tuberkulózist ne említsem. Ha nem hallanak róla a hírekben, tulajdonképpen észre sem vették volna a Covid-19 jelenlétét. A tv-ben sokan láthatták, hogy egy afrikai államelnök saját, több 10 méter hosszú irodájában bemutatta, hogyan lehet otthon edzeni, miközben a harmincvalahány fertőzött azonosítását követően kijárási tilalmat rendelt el. Nem hiszem, hogy az ország lakossága a saját kunyhójában ezt az edzést utánozni fogja.
Ottani tapasztalatai alapján milyen lehet a „kijárási tilalom” Burundiban?
Borítékolható, hogy a véres atrocitások, amelyek folyamatosan jelen vannak ezekben az országokban, kezelhetetlen méreteket fognak ölteni a kijárási tilalom, a lakáskörülmények és a mindennapi életet tovább nehezítő korlátozások miatt. Az éhező, nyomorgó, munkanélküli tömegeket nem fogja érdekelni a vírus és a kijárási tilalom. Másképp fogalmazva: a vírus elleni védekezés sokkal több kárt okoz, mint maga a vírus. Annak idején megtapasztaltam Nigériában, hogy egy katonai puccs idején milyen a kijárási tilalom, amit igyekeztek minél rövidebbre fogni, de mint orvos, kaptam egy papírt, hogy büntetlenül nem lőhetnek agyon. Ezt jó volt tudni. Jellemző, hogy Nigériában már most is több a halálos áldozata a kijárási tilalomból következő rendzavarásoknak, mint a vírusfertőzésnek.
A kijárási korlátozások hosszú távú hatásaival kapcsolatos kérdéseket talán érdemes lassan feltennünk magunknak is. Mikor kezdhetünk el azon gondolkozni, hogy enyhíteni lehet a gazdasági károkat okozó korlátozásokon? Hol tart ma a járvány nálunk?
A hazai adatok alapján – összehasonlítva a legjobban érintett Olaszországgal, Spanyolországgal, Hollandiával vagy Svájccal – nagyon jól állunk, de a statisztikákból, amelyeket közölnek, hiányzik – régóta, és más országokban is –, hogy a megtalált fertőzöttekből mennyi a tünetmentes, mennyi az otthon kezelhető tünetes beteg, és hányan szorulnak kórházi ellátásra. Ezen adatok nélkül a járvány várható hatása, lefolyása nem tervezhető, és az eddig felvázolt szcenáriók, amelyek tömeges, esetleg több százezres nagyságrendben vizionálnak megbetegedéseket itthon, csak a tippelés szintjén maradhatnak, és lehet, hogy felesleges kiadásokra sarkallják a döntéshozókat, akiknek a legrosszabbra kell felkészülniük. Ha figyelmen kívül hagyjuk azt az orvosi evidenciát, hogy a teljesen panaszmentes vírushordozó és a vírusban megbetegedett személy fogalmát összekeverjük, a számítások könnyen félrevezetőek lehetnek, tehát a fogalmakat pontosan meg kell határozni. Hasonlóan kell – szerintem – számolni az elhunytakat is. Ha egy idős, számos más alapbetegségben szenvedő személy még koronavírus-pozitív is lesz, viszont ezzel a fertőzéssel kapcsolatban nem alakulnak ki tünetek, akkor az elhalálozását nem lehet a vírus rovására írni. Az is kérdés például, hogy megvizsgálta-e valaki, hogy ezek az időskorú, vagy más súlyos betegségben szenvedők, fertőzöttek voltak-e a hagyományos influenzavírussal. Mert annak következtében egy szezonban igen sok, akár több ezer idős ember hal meg egyébként is.
Jól láthatóan a magyar kormány a legrosszabb forgatókönyvre készült fel, hiszen az olaszországi és a spanyolországi események március közepén erre adtak okot. Miért lenne érdemes más lehetőségeken is elgondolkozni?
Természetesen egyetlen hasonló világjárványt sem lehet könnyedén venni, de a járványügyi folyamatok megértéséhez és analizálásához pontos és széleskörű adatok szükségesek. Nem tudom, hogy végeztek-e ilyen, fent leírt számításokat, ezért érdemes lenne ennek is utánanézni. A legtöbb ilyen számítással az a baj, hogy „nincs megbeszélve a vírussal”, ami okozhat meglepetéseket. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy a 12 évvel korábban felbukkant, SARS nevű, szintén koronavírus által okozott megbetegedés a jelenleginél sokkal fertőzőbb volt és 10%-a a fertőzötteknek meg is halt. A vírus csaknem minden országba eljutott – Magyarországra nem – és néhány megbetegedést okozott, majd hirtelen eltűnt és azóta sem izolálták. Világjárvány tehát nem alakult ki, nem tudjuk, hogy miért nem. Egy neves német infektológus, aki igazán ért a szakmájához, nyílt levelet intézett a német kancellárhoz, és mindezekben a kérdésekben élesebben fogalmazva fejtette ki az álláspontját. Pontosan azokat a problémákat emelte ki a különböző statisztikai számításokkal kapcsolatban, hogy ha alapvető orvosi definíciókat nem vesznek figyelembe, akkor a számítások nem sokat érnek. Egyetértek vele.
Professzor úr véleménye szerint miért nem várható már nálunk a járvány berobbanása?
Ebben csak reménykedhetünk, mert bármi megtörténhet, de ha ez a jelenség április végéig nem lesz észlelhető, akkor valószínűsíthető, hogy elmarad, mivel Spanyolországban és Olaszországban is ez a berobbanás viszonylag hamar bekövetkezett, ahogy egyébként ez a többi nyugati országban is történt. Ennek az okait pontosan nem tudjuk még. Lehet, hogy későn reagáltak, lehet, hogy valamilyen vírusmutáció történt, de elsősorban azt gondolom, hogy a „régi kommunista” országokban az oltási fegyelem betartása és az átoltottság mértéke a népesség immunhelyzetét megerősítette.
Állandó téma a tesztelés a sajtóban és a közösségi médiában is. A jelenlegi tesztelési lehetőségek mit tesznek lehetővé (elvégezhető tesztek mennyisége, fals negatív és fals pozitív tesztek aránya, hogyan kell értelmezni a tesztelési eredményeket, stb.)?
A vírus tesztelése vagy nem tesztelése sajnálatos módon politikai toposszá vált itthon. „Kormánypártinak” tekinthető az a vélemény, amely nem támogatja a tömeges, célzott szűréseket, miközben jelentős mennyiségű teszt érkezett Kínából, és „ellenzékinek” számít, ha valaki a tömeges, célzott szűréseket akarja bevezetni. Pedig a kérdés sokkal egyszerűbb: ha meg akarjuk tudni, hogy ki hordozza a vírust, akkor tesztelni kell, ha erre nem vagyunk kíváncsiak, akkor nem. Ennyi. A megfelelő számú teszt elvégzéséhez nyilván megfelelő eszközök (tesztek) kellenek, amelyek lehet, hogy nem álltak rendelkezésre a járvány elején, de mindenképpen fontosnak tartom a célzott vizsgálatok elvégzését, amikor erre lehetőség van. Csak remélni lehet, hogy egyszer a vakbélgyulladás megállapítása nem képezi majd politikai vita tárgyát. Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy melyik társadalmi csoportok (egészségügyiek, bolti eladók, rendőrök, stb.) a legjobban érintettek, ill. milyen arányban, meg kell vizsgálni. Ennek még most is lenne értelme, hogy tisztában legyünk azzal, melyik az a foglalkozási csoport, ahonnan nagyobb eséllyel történik meg a környezet újrafertőzése (pl. egészségügyiek).
Milyen következtetések és döntések következhetnek a különböző tesztelési metódusokból (például célcsoportok kiválasztása)?
A jelenlegi ismereteim szerint a gyorstesztek azt mutatják ki, hogy képződött-e ellenanyag a vírussal szemben, amely a fertőzést követően kb. 2 hét múlva alakul ki. Ez a teszt a tömeges szűrésre alkalmazható. A vírus nukleinsavának kimutatása magát a vírust mutatja ki. Mindkét esetben fontos annak ismerete, hogy vannak téves negatív és pozitív eredmények, aminek a kiküszöbölésén a gyártók dolgoznak, de semmilyen teszttől nem lehet elvárni a 100%-os eredményességet. A hatékonyságot növelni lehet a tesztek megismétlésétől. Ha a karanténba zárt beteget nem teszteljük, nem fogjuk észrevenni, hogy tünetmentes hordozó vagy nem, csak annyit, hogy nem lett beteg. Tudomásom szerint (a híradásokból) több, mint 3 millió tesztet rendeltek. Nyilvánvaló, hogy ha sok vizsgálatot végzünk – mivel sokszorosan több hordozó van, mint beteg –, több pozitív tesztet fogunk találni, de ez még (szerencsére) nem azt jelenti, hogy ezek betegek is lennének vagy később megbetegszenek.
Mi várható azokban az idősotthonokban, amelyekben megjelent a koronavírus?
Döntés kérdése és az elérhető tesztek mennyisége határozza meg, hogy mi is történjen. Szerintem célszerű a bentlakókat leszűrni, de csak a klinikai tünetekkel rendelkező, az intézetben nem ellátható idős embereket kell kórházba vinni. Mindez azt is jelenti, hogy pl. a Pesti úti, a híradásokban sokat szereplő intézmény kb. 200 lakóját, ha nem mutattak légúti tüneteket, nem volt igazán indokolt kórházba szállítani és igénybe venni a kapacitásokat (mint később ki is derült, ezt az intézmény fertőtlenítése tette szükségessé). Szerintem megfigyelni az intézetben is lehetett volna, de a fertőzöttek, vírushordozók nagy száma miatt az valószínűsíthető, hogy ez a fertőzés nem az elmúlt napokban alakult ki az intézményben. Természetesen a negatívak még megkaphatják, ha van további fertőző forrás.
Túl vagyunk a nehezén?
Pusztán szakmai alapon, mivel én is több évtizedet töltöttem a fertőző betegségek gyógyításával, járványokkal stb. és legalább tíz évet voltam „fejlődő” országokban (Afrika, Ázsia), úgy gondolom, hogy az olaszországihoz hasonló várt (elvárt?), tömeges megbetegedések nem fognak jelentkezni, mert azokat mostanra már észlelnénk. De persze a vírus még megtréfálhat minket. Persze bármilyen számítás vagy szcenárió jövendölése, és természetesen a rendszabályok bevezetésének eredményessége is csak utólag lesz majd érvényesen megítélhető. És mivel mindez nem volt megbeszélve a vírussal, csak remélni lehet, hogy a Gondviselés kegyes lesz hozzánk.
