Visszapillantó tükör '92

HÁ • 2012. január 13., péntek •
Visszapörgettük az időgépünk számlálóját, nem kevesebb mint 20 évvel repültünk vissza az időben. Nézzük meg, mi foglalkoztatta a vasiakat két évtizeddel ezelőtt. Szerelmes szívek a moziban, 60 Ft-os benzinár, Lutra buli Zsebével.

 

Rába-Szombathely létszámleépítés

1992-ben címlapon szerepelt a még megmaradt önálló Rába 400 fős létszámleépítése. A BPW német illetőségű cég a Rába gyár nagy részét felvásárolta a '91-es esztendőben, miután Rába még önálló formában 600 fővel működött. A Rába az 1992-es évtől vált részvénytársasággá, ám ez sem a szentgotthárdi, sem a szombathelyi gyárat – melyet a BPW még nem kebelezett be – nem érintett. A BPW Rába Futóműgyártó Kft. 500 embernek adott munkát akkoriban és hogy ezt a számot elérjék, még közel 200 főt vettek át a Rábától. A többi 400 dolgozónak sajnos nem voltak jó kilátásaik, hiszen Darázs Károly akkori vezérigazgató elárulta, hogy a megmaradt létszámot több lépésben leépítik, vagyis mindenkit elbocsátanak.

Drágult az új autók importja, sőt a Fekete Péter is

A '92-es év elején lépett érvénybe a külföldről magánforgalomba behozott autók fogyasztási adótörvénye. A személyautókra a vámhatóság már nem csak a vámot és az áfát vetette ki, hanem a fogyasztási adót is, ami abban az évben emelkedett duplájára, vagyis 20-ról 40 ezer forintra. A fogyasztási adó a katalizátoros autókat nem terhelte.
Ugyancsak kétszeresére nőtt a játék kártyák, azaz a francia és a magyar kártya fogyasztási adója. Egy pakli kártya adótartalma 30-ról 60 forintra növekedett, így dupla annyiért játszhattak römit, vagy Fekete Pétert mint egy pár nappal azelőtt – élcelődött szóviccével a Vas Népe 1992-ben.

(Forrás: www.demotivalo.hu)

„A benzin ára az egekben, blokád helyett kék szalag”

Ugyanis a benzin ára a '92-es évben lépte át a 60 forintos lélektani határt. A szombathelyi taxisok blokád helyett egy kék zászlócskával tiltakoztak a benzináremelés ellen. Akkoriban négy taxitársaság működött a megyeszékhelyen. A Centrum Taxi, A City Taxi, a Maraton Taxi és a Mobil Taxi kollégái önként dönthettek arról, hogy csatlakoznak-e a szolid tiltakozáshoz.

Térjenek haza a magyarok – népszámlálás Romániában

Theodor Stolojan akkori román miniszterelnök arra szólította fel az ország lakosságát, hogy a számolóbiztosokkal együttműködve járuljon hozzá a népszámlálás sikeréhez. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a népesség lakásállomány országos felmérésének kizárólag statisztikai célja van , a személyekre vonatkozó adatok pedig szigorúan titkosak. A miniszterelnök 'megnyugtató' szavai ellenére, számos aggály merült fel a népszámlálással kapcsolatban, főleg a nemzeti kisebbségek részéről. A romániai magyar egyházak közös felhívásukban arra kérték híveiket, legyenek figyelemmel arra, hogy az általuk közölt adatokat pontosan vezessék rá a népszámlálási ívekre, különös tekintettel a nemzetiség, anyanyelv és a vallás megadásánál. Valamint figyeljenek arra is, hogy azokat utólag ne lehessen változtatni.

(Forrás: mek.niif.hu)

Törvényjavaslat a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról

Nagyon sokan, akik a kárpótlási törvény adta lehetőséggel élve benyújtották kárpótlási igényüket, még '92-ben sem nagyon tudták, hogyan fogják kárpótlási jegyüket a legkedvezőbben felhasználni. A legegyszerűbb formát az életjáradékra váltás jelentette akkoriban. A törvényjavaslat szerint ezzel csak azok élhettek, akik 1991 december 31-ig betöltötték a 65. életévüket. Kizárólag nekik adott lehetőséget a törvényjavaslat arra, hogy pénzre váltsák kárpótlási jegyüket. Ennek összegét a az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság a rá átruházott kárpótlási jegyek névértékének figyelembevételével határozta meg.

Mozi és Tv-műsor '92-ből

A Savaria moziban akkoriban megnézhettük a Szerelmes szíveket, a Visszatérés a kék lagúnába, valamint a Farkasokkal Táncoló nagy sikerű mozifilmeket nézhettük meg.
A király televízió mindkét csatornáján '92-ben az ötödölő című nagy sikerű játékműsort, valamint Esti mesét, vagy épp a Szextetthely című fantasztikus francia folytatásos teleregényt nézhették.

(Forrás: freeblog.hu)

Lutra buli Zsebével és Érsekkel

Lutra bulit szervezett Körmenden a Lutra klub. Az ifjúsági évbúcsúztatón volt vidám játék, tombola, matricák csereberéje, no és igencsak nagy élmény jelentett a gyerekeknek, hogy találkozhattak a Körmend-Hunor kiválóságaival Zsebe Ferivel és Érsek Istvánnal, akik ajándékokat is vittek a gyerekeknek.

Az ifjabb király „portás”

„Az álom egyre inkább kézzel fogható” - írta a Vas Népe 20 évvel ezelőtt az akkor 16 esztendős Király Gáborról, aki már az ifjúsági válogatottat erősítette. A volt élvonalbeli Haladás középpályás Király Ferenc fia részese volt a norvégok elleni győzelemnek az UEFA selejtezőben, amellyel kivívták a jogát a '92 májusi ciprusi 16-os döntőbe jutáshoz. A Vas Népe által készített riportban Mittelstiller Csaba a Haladás akkori ifjúsági szakvezetője csak dicsérettel tudott nyilatkozni.

közösség

további frisss

lap tetejére