Jack Ryan: Árnyékügynök
Jack Ryan Tom Clancy amerikai regényíró leghíresebb karaktere, aki pályafutását katonaként kezdte, de egy súlyos helikopter baleset után leszerelt a tengerészgyalogságtól, és végül üzletemberként folytatta karrierjét. Jack Ryan karakterével már korábban készült négy film, amelyek igen jól jövedelmeztek, ezért a Paramount 2014-re egy újabb résszel állna elő, amiben a korai éveit mutatnák be.
Magyar bemutató: 2014. január 16.
Amerikai botrány
A megtörtént eseten alapuló filmben Christian Bale egy szélhámost alakít, akit a Bradley Cooper által megformált FBI-ügynök együttműködésre kényszerít más szélhámosok leleplezése érdekében. David O. Russel elképesztő lendületben van a 2010-es Fighter című drámája óta. Alig szabadult meg a Napos Oldal tucatnyi jelölésének terhétől, már el is készült legújabb alkotása. A filmet 7 Golden Globe díjra jelölték, az idei Oscra gála egyik legnagyobb esélyese a film.
Magyar bemutató: 2014. január 23.
A Nő
A történet szerint Theodore (Joaquin Phoenix) munkája miatt éjt nappallá téve görnyed számítógépe mögött. Friss elváltként bezárkózik, próbálja minden szabad percét hivatásának áldozni, egészen addig, amíg le nem tölti az első intelligens operációs rendszert, Samanthát (Scarlett Johansson). Mivel a “nő” tökéletesen érti, és érzi a bezárkózó férfi minden gondolatát és érzését, Theodore egy kis idő után kezdi úgy érezni, új társra lelt a gyengéd lelkületű programban. A filmet néhány kisebb fesztiválon már vászonra is tűzték, s mind a kritikusok, mind pedig a közönség körében nagy sikert aratott.
Magyar bemutató: 2014. február 6.
Robotzsaru
A történet szerint 2028-ban járunk, a főszereplő pedig Alex Murphy (Joel Kinnaman), aki egy bevetés során halálos sérüléseket szerez, és életét is vesztené, ha a robottechnológiában utazó OmniCorp nevű cég nem segítene rajta, és alakítaná át egy félig robot, félig ember bűnüldözővé. Az új Robotzsaru mellékszerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Gary Oldman, Samuel L. Jackson vagy éppen Michael Keaton.
Magyar bemutató: 2014. február 7.
Műkincsvadászok
A film megtörtént esetet dolgoz fel: a háború alatt amerikai művészettörténészekből, muzeológusokból és kurátorokból egy kis csapatot verbuváltak, akik ugyan katonailag egyáltalán nem voltak képzettek, mégis azt a feladatot kapták, hogy hatoljanak be az ellenséges területre, és mentsenek meg minél több műkincset, mielőtt Hitler elpusztíthatná azokat. Clooney legalább olyan zseniális rendező, mint színész, ezt már többször bizonyította, így nagyon várjuk az új alkotását.
Magyar bemutató: 2014. február 20.
A Grand Budapest Hotel
Wes Anderson újra egy egyedi filmmel állt elő, egy a két világháború között egy előkelő hotelben dolgozó portásról (Gustave) szól, aki jó kapcsolatokat alakít ki a megszállókkal. Csakhogy az egyik idős vendég elhalálozik, akinek a megölésével elsőnek meggyanúsítják, ráadásul komplikáltabbá teszi a helyzetet, hogy az elhunyt hölgy egy értékes festményt hagyott Gustave-ra.
Magyar bemutató: 2014. március 7.
300: A birodalom hajnala
2007-ben Zack Snyder 300-a hihetelen sikeres lett, ami magával vonzotta a folytatás eljövetelét, de ehhez előszőr Frank Millernek meg kellett alkotnia a képregény folytatását. Végül 2013-ra csak elkészülhet mind a comic, mind a film, amelyek története a Themistokles által vezetett görög seregről szól, akik egy tengeri ütközetben csaptak össze Xerxes seregével.
Magyar bemutató: 2014. március 7.
Need for Speed
Az EA Games Need for Speedje a leghíresebb autó-száguldós videojáték, és a megfilmesítése már régóta terítéken van. A Halálos iramban most éli virágkorát, és ez lökést adott a számítógépesjáték adaptációjának. A történet szerint Toby Marshall kiváló eredményeket ér el az utcai gyorsulásokon, egy gazdag helyi, arrogáns üzletemberrel társul, ám átverik, és gyorsan a rácsok mögött találja magát. Miután kiszabadul, esélye nyílik arra, hogy induljon a New York – Los Angeles versenyen, ahol bosszút állhat.
Magyar bemutató: 2014. március 14.
Noé
Darren Aronofsky rendezésében készült a Noé, amely teljesen új megvilágításba helyezi a mindenki által ismert apokaliptikus bibliai történetet. Az emberiség megmentőjét, Noét az Oscar-díjas Russell Crowe alakítja, az ő – és családja – feladata, hogy megépítse az óriási bárkát, amely minden egyes faj pár-egyedeinek otthont ad, ő az, aki az özönvizet követő káoszban megpróbál rendet teremteni.
Magyar bemutató: 2014. március 28.
Amerika kapitánya 2 – A tél katonája
Az Amerika Kapitány folytatásában főhősünk, Steve Rogers (Chris Evans) a Bosszúállók eseményei után csendesen éldegél Washingtonban, mígnem egy S.H.I.E.L.D. ügynök támadását követően egy összeesküvésbe csöppen, ami nem csak őt, hanem az egész világot is fenyegeti, így a Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) segítségével próbálják kibogozni a szálakat, miközben orvgyilkosok és a Kapitány régi ismerőse próbálja őket elhallgattatni. Segítséget is kapnak, Falcon személyében.
Magyar bemutató: 2014. április 4.