A most következő négy hölgy mégis figyelemre méltó életutat tudhat magáénak, éles eszük, talpraesettségük vagy halált megvető bátorságuk révén beírták magukat a magyar történelemi emlékezetbe.
1. Hedvig, a békés harcos
A Hedvig név annyit tesz: szent harc. Nem is találhattak volna méltóbb nevet Nagy Lajos király lányának, a magyar trón várományosának! Hedvig hercegnőnek már a születése körülményei is meglepően hatnak a mai ember számára. Édesanyja, Kotromanić Erzsébet sokáig élt meddőségben, míg végül, bízva annak csodatévő erejében, ellopta Szent Simon holttestének ujjperceit. Az ereklyelopás még azelőtt kitudódott, hogy a királyné elhagyta volna a szent testét őrző templomot, de Erzsébet várakozásai beteljesedtek, és nemsokára két kislányt fogant. Nagy Lajos úgy rendelkezett, hogy idősebb lánya, Mária a lengyel, Hedvig pedig a magyar trónt örökölje. Ez volt az első alkalom a magyar történelemben, amikor egy nő került az ország élére. Hedviget már négyesztendősen eljegyezték Habsburg Vilmossal, akivel együtt nevelkedtek, és úgy tartják, kettejük között romantikus szerelem szövődött. Ám a történelem vihara elsodorta őket egymástól. A lengyelek végül nem nővérét, hanem őt követelték az ország trónjára, miközben a pogány litvánok fenyegették a királyságot. Fejedelmük, Jagelló Ulászló házassági ajánlatot tett a magyar hercegnőnek, sőt, hajlandó lett volna megkeresztelkedni is. Ehhez azonban először érvénytelenítni kellett Hedvig és Vilmos jegyességét. Ha hihetünk a történelmi hagyománynak, a két ifjú szerelmest korántsem volt könnyű elszakítani egymástól. Vilmos titokban beosont Hedvig hálószobájába, de a lengyel nemesek rajtakapták, és kényszerítették, hogy elhagyja a várat, a hercegnő azonban fejszét ragadott, és azzal próbálta betörni a bezárt ajtót. Ám szökési tervét meghiúsították, a dinasztikus házasságok idejében oly’ ritka szerelem története szomorú véget ért.
Hedvig úgy érezte, a litvánok megtérítése Isten akarata, így aztán elfogadta a lengyel koronát, vele együtt pedig az Ulászlóval kötött házasságot is. Királynőként, és nem királynéként, férjével együtt uralkodott.
Egy olyan korban, amikor a keresztény hitre térítés eszköze leginkább az erőszak volt, Hedvig férjével szemben az üdvösség és a kegyelem hirdetésével harcolt a pogányság ellen. Nem hagyta, hogy a még zavargó, megtérni nem akaró litvánokat megfosszák vagyonuktól. „ Ha vissza is adtuk javaikat, ki fogja visszaadni elsírt könnyeiket?”- tette fel a költői kérdést.
Ám a lengyel királynővé lett magyar hercegnő nemcsak emberségéről és rátermettségéről tett tanúbizonyságot, hanem kiváló diplomáciai érzékéréről is, amikor a szülőföldje és új hazája között kitörni készülő háborús fellegeket békés eszközökkel eloszlatta. Krakkóban noviciátust, Prágában kollégiumot alapított, és szorgalmazta a litván papság képzését. Uralkodása alatt számtalan életet mentett meg a kard élétől, ám (amit a korban a legfontosabbnak tartottak) még több lelket vezetett az üdvösség felé. Nem is csoda, hogy a lengyelek már akkor szentként tisztelték, mikor a szentté avatási pere be sem fejeződött.
Hedvig, más néven Jadviga életútja egy olyan nő története, akit megfosztottak eredeti sorsától, de szülőföldjétől távol mégis megtalálta a küldetését, és egy olyan korban, ahol a döntő szó a fegyvereké volt, hatalmával a békét szolgálta.
2. Cecília, a törökök rémálma
Rozgonyi Cecília, István temesi és pozsonyi ispán felesége azzal vívta ki az utókor elismerését, hogy mikor Luxemburgi Zsigmond Galambóc várát ostromolta, saját hajóján maga is ágyútüzet és nyílzáport zúdított a török erőkre. Férjével együtt személyesen vett részt a hadműveletben. Ez aztán az erős páros! Hadi tettei révén Cecília a királytól birtokadományozásban részesült, sőt felröppent a szóbeszéd, miszerint az amazon volt a király titokzatos megmentője. (Tény, hogy Luxemburgi Zsigmond menekülni kényszerült a csatatérről, és valóban egy hajón menekítették ki.) Arany János így énekelte meg a páncélos nemesasszony hőstettét: „Egy árva szó sem beszéli /Zsigmond győzedelmét;/ Mind a világ, széles világ / Rozgonyi Cicellét.”
3. A koronatolvaj udvarhölgy
Kottáner Jánosné, az özvegyen maradt Luxemburgi Erzsébet királyné német származású udvarhölgye emlékiratában saját maga meséli el, hogyan rabolta el a Szent Koronát a még meg sem született trónörökös számára. A mű irodalmi színvonala és sodró lendületű szövevényessége miatt nemcsak mint egy mai regény, hanem akár egy film forgatókönyveként is megállná a helyét. Mégsem az írói vénája tette Ilona udvarhölgyet méltóvá az utókor emlékezetére. Éles eszével és talpraesettségével szó szerint beírta magát a történelembe. Úrnője, Erzsébet királyné egy lehetetlennek tűnő küldetést bízott rá: szerezze meg a Szent Koronát, hogy azzal koronázzák meg születendő gyermekét. Erzsébet, hogy időt nyerjen, amíg udvarhölgye megérkezik a koronával, úgy tett, mintha a bárók kérésnek engedve hajlandó lenne a lengyel trónkövetelőnek, Ulászlónak nyújtani a kezét. Valójában azonban hallani sem akart erről a frigyről. Az özvegy királyné minden reményét Ilonába vetette, aki a halálos veszéllyel mit sem törődve útra kelt Visegrádra, hogy elhozza a magyarok Szent Koronáját. Ehhez természetesen előbb egy megfelelő „bűntársra” volt szüksége. Az első alkalmasnak tűnő jelölt azonban idő előtt kereket oldott, úgyhogy Kottáner Jánosnénak új segítőtárs után kellett néznie. Végül talált is egy „derék fickót” (emlékiratában szándékosan nem említi a nevét), aki elvállalta, hogy reszelőkkel feltöri a koronát rejtő ládát. (Az eszközöket a csizmájába tette. ) Az akció során rengetegszer fennállt a lebukás veszélye, de a furfangos udvarhölgy minden helyzetben feltalálta magát. Például, amikor fényre volt szükség a láda feltöréséhez, azt állította, imádkozni készül, így a várbéliek készséggel adtak neki. A koronát egy párnába rejtve kicsempészte Visegrádról, de az izgalmak itt még nem értek véget, ugyanis a befagyott folyó beszakadt a szánjuk alatt, és egy hajszálon múlt, hogy nem veszítette el a fejéket. Kottáner Jánosné végül épp a kis (Utószülött) László születésének napján érkezett meg a koronával. A csecsemőt nem sokkal később királlyá koronázták az ellopott koronával, és miközben a szertartás keretei között lovaggá ütötték, a koronatolvaj udvarhölgy tartotta a kezében. Erzsébet királyné sem volt hálátlan Kottáner Jánosnéhoz, hiszen nemcsak az újszülött király felügyeletével bízta meg, hanem keresztszülőnek is felkérte, amit azonban a polgári származású asszony tisztelettel visszautasított. Mellesleg Kottánerné semmit nem bízott a véletlenre, vérbeli németként profi munkát végzett: „bemelegítésként” még egy másik koronát is ellopott.
4. A magyar történelem egyik legsokoldalúbb női hőse
Zrínyi Ilona azok közé a történelmi személyek közé tartozik, akikre még több száz év távlatából is példaképként tekinthetünk. Zrínyi Miklós unokája azokat a női eszményeket testesítette meg, amelyek a mai filmek hősnőit jellemzik: egyszerre volt szép, gondoskodó, talpraesett, művelt és bátor, de szerető anya és odaadó feleség is. Szüksége is volt e tulajdonságokra, hiszen a magyar történelem egyik olyan korszakába született bele, amikor egy nemesasszonynak épp olyan bátornak kellett lennie, mint férjének. Jellemző volt, hogy amíg a férfiak távol voltak, a feleségük egyedül intézte a birtokok ügyeit, ez pedig igencsak erős jellemet igényelt. A háztartás vezetésén kívül Zrínyi Ilona már fiatalon kitanulta, hogyan készíthet gyógynövényekből és gyógyvízből orvosságot, több nyelven beszélt, de értett a solymászathoz, halászathoz, nem utolsósorban pedig a fegyverforgatáshoz. Első férjével, I. Rákóczi Ferenccel dinasztikus házasságot kötött, melyből egy kislány és egy kisfiú született. Rákóczi váratlan halála után egymaga igazgatta férje birtokait, miközben gyermekei nevelésére is nagy figyelmet fordított. Férje végrendeletében I. Lipót császárt kérte fel, hogy gondoskodjon II. Rákóczi Ferencről és Juliannáról, ám Zrínyi Ilona nem kért a császár gondoskodásából. Ő maga lépett fel gyermekei gyámjaként. Ekkor állt elő az a különös helyzet, hogy több várnak is tulajdonképpen női parancsnoka lett. Csecsemő fia gyámjaként Zrínyi Ilona töltötte be Sáros megye főispáni székét, így számos vár, például Regéc, Munkács és Sárospatak vezetése is rá hárult. Gyermekeivel együtt Munkács várába költözött.
1678-ban ismerkedett meg a „kuruc királlyal”, a nála 14 évvel ifjabb Thököly Imrével, a második férjével. Kölcsönös rokonszenvük hamar szerelemmé alakult. A „kuruc király” hitveseként a Habsburg-ellenes kurucok oldalára állt, ennek hátterében talán az is meghúzódhatott, hogy sosem tudta megbocsátani a császárnak a családja kiirtását. Az esküvőjük után egy évvel Thököly csapatai Bécs sikertelen ostromát követően folyamatosan visszavonulásra kényszerültek, nem sokkal később pedig maga a gróf is fogságba esett, a császári csapatok pedig elfoglalták Regéc várát. Munkács védelme ekkor Zrínyi Ilonára hárult. Egyes feltevések szerint a fejedelemasszony ekkor épp gyermeket várt, de a csecsemőt hamar elveszítette. A császári tábornagy felszólította az erődség átadására, Zrínyi Ilona azonban felkészült a vár védelmére. Ha az ostrom előtt kötöttek volna fogadásokat, bizonyára nem sokan fogadtak volna egy asszonyra a császári tábornagy, Eugenio Caprarával szemben. Zrínyi Ilona azonban több mint két évig rendületlenül tartotta a várat, ebben döntő szerepet játszott előrelátása, kiváló diplomáciai és stratégiai képességei és éles esze. Az ostrom alatt végig abban bízott, hogy a felmentősereg, férjével az élén, a segítségükre érkezik, valamit külföldre segélykérő leveleket küldött, melyek azonban rendre válasz nélkül maradtak, Thököly felmentőseregei pedig csak Nagyváradig jutottak. A fejedelemasszony végül Munkács feladása mellett döntött, ám a vár védői számára sikerült amnesztiát kialkudnia. Zrínyi Ilonát ezután Bécsbe vitték mint foglyot, és még gyermekeitől is elszakították, ám Thökölynek egy rabul ejtett generális és egy ezredes életével sikerült kiváltania feleségét. A hősnő még száműzetése előtt fájdalmas búcsúlevelet írt fiához, akitől örökre megfosztották. Törökországi tartózkodása során Zrínyi Ilona minden erejével azon volt, hogy még ebben a látszólag kilátástalan helyzetben is a férje és sorstársaik támasza legyen. Az őt ért valamennyi csapás után még mindig arra törekedett, hogy a nála nehezebb helyzetbe került honfitársait segítse.
Zrínyi Ilona egy személyben volt szabadságharcos, gondos anya, szerető feleség. Egy olyan fejedelemasszony, aki nem rémült meg attól, ha a saját kezébe kellett vennie az irányítást, mégis végig a férje támasza maradt. Nem meglepő hát, hogy személyisége a környező országokban is tiszteletet váltott ki. XIV. Lajos francia király méltán nevezte „Európa legbátrabb asszonya.
