Aznap mégis úgy tűnt, a rettegett népség békés szándékkal érkezett. Vérszomjas tengeri barbárok helyett gyászoló viking had lépett a város földjére, és arra kérte a püspököt, hogy celebráljon halotti misét elhunyt vezérüknek, melyet ő azonnal el is vállalt. A vikingek díszes menetben kísérték vezérük koporsóját a székesegyházba. Aki csak látta őket, bizonyára még ilyen levert ábrázattal is félelmetesnek tarthatta őket. A tengerek fenegyerekei semmi jelét nem adták annak, hogy menten támadásba lendülnek. Egyelőre. A halotti mise közben, mialatt a püspök komoran zengő latin szavai betöltötték a katedrálist, a ravatalon fekvő viking vezér hirtelen felpattant, és csatabárdjával halálos ütést mért a pap fejére. 

Képzeljük el, ahogy a „feltámadt” vezér csatakiáltására a „gyászoló tömeg” szerte özönlik az utcákon, végigdúlja, pusztítja, kirabolja a várost, majd mielőtt a helyiek magukhoz térnének a rémálomból, a négyszögletes vitorlájú hajó már messze jár. Nos, az imént felvázolt jelenet nem egy akciófilmből származik - bár akár az is lehetne -, hanem megtörtént eset. A vikingek mesterei voltak a meglepetésszerű támadásoknak, a gyászmisével összekötött fosztogatás csak egyike volt a számos fortélyos haditervnek, amelyről feljegyzéseink vannak, és amely miatt Európa méltán rettegte őket. Ha a korabeli leírásoknak hinni lehet, az apa csecsemő fia elé egy kardot dobott, és ezt mondta neki: nem hagyok rád vagyont, csak annyid lesz, amit ezzel megszerzel.