Egy átlagfizetéssel rendelkező nagyszülő 200 ezer forint gyedet is kaphat a családvédelmi akcióterv 7. pontja alapján – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a közmédiának adott interjúban. Rétvári Bence hozzátette: a nagyszülői gyed feltétele, hogy a gyed igénylését megelőző két évben 365 napnyi munkaviszonnyal kell, hogy rendelkezzen a nagyszülő. A gyermeknek a szülővel kell élnie, de napközben a nagyszülő elviheti magához a gyermeket – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a nagyszülői gyeddel töltött évek a nyugdíj szempontjából jogosultsági időnek számítanak. Az államtitkár hangsúlyozta: a kormánynak a legfontosabb iránytű a családok véleménye, így a családvédelmi akcióterv a különböző élethelyzetekre kíván megoldást nyújtani. A babaváró támogatás az egyre kitolódó gyermekvállalásra, a családi otthonteremtési kedvezmény a lakhatási problémákra, az autóvásárlási támogatás a többgyerekesek problémáira reagál. Tíz éve a családok ötven százalékánál volt jellemző, hogy a nagyszülők besegítenek a gyermeknevelésbe, míg egy 2018-as felmérés szerint már a családok kétharmadánál igaz ez – mutatott rá az államtitkár. A nagyszülői gyed bevezetéséről szóló javaslat vitája kedden kezdődött meg az Országgyűlésben.
Ma már a családok zömében besegítenek a nagyszülők is a gyermekgondozásba
További híreink
Jön a lehűlés, hétvégére megérkezhet a hó + videó
Csütörtökön még folytatódik az enyhe tél.
A svéd hatóságok brutálisan lépnének fel a 15 év alatti fiatalokkal szemben
A skandináv országban emelkedik a lövöldözések és a robbantásos merényletek száma, amelyek gyakran köthetőek a drogkereskedelemmel foglalkozó bűnbandák közötti leszámolásokhoz.
Így lehet igénybe venni a munkavállalói lakhatási támogatást
Szerdán megjelent a Magyar Közlönyben a kormány rendelete a munkavállalóknak adható lakhatási támogatásról. A 35 évnél fiatalabbak évente 1,8 millió forintot is igényelhetnek a lakáshitel, valamint a
Havonta egy pizza árából kijön a rezsi - Bővül a szombathelyi Újvilág lakópark
Környezettudatos, energiahatékony házak épülnek az Újvilág utcai lakóparkban Szombathelyen. A népszerű környéken most 21 olyan otthon áll megvalósítás előtt, amelynek nemcsak a vételára megfizethető,
Ha így süti a bejglit, garantáltan nem fog megrepedni
Az egyik titok a töltelékben rejlik.
Már Veszprémben is tanulhatunk energetikai kezelésekről
Sokan keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel az élet könnyebbé tehető. Vannak, akik szívesen meg is tanulnák egy-egy módszer használatát.
Vádat emeltek a tavaly kilőtt svájci farkas ügyében
Természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik múlt év áprilisában részt vettek a Svájcból Magyarországra vándorolt,
Portfolio.hu: Olyan bérrobbanás zajlik Magyarországon, amilyenre alig van példa az EU-ban
Az Eurostat friss felmérése szerint az Európai Unión (EU) belül a harmadik legnagyobb mértékben emelkedtek Magyarországon a bérek 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest.
A legismertebb, legnépszerűbb zsidó ünnepre, hanukára várják a szombathelyieket
Gyertyagyújtás után koncert is szerepel a programban, az olaj csodájára pedig a frissen sült fánk emlékeztet majd december 30-án, hétfőn 17 órakor a Batthyány téren. Ekkor tartja ugyanis hanuka ünnepét ...
Édesanya ütött el gyermekeket egy dégi iskola közelében
Az eset szándékosságát a rendőrség egyelőre cáfolja.
Azonnali hatállyal változott a magyar KRESZ
A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent módosítás szerint azonnali hatállyal változott a magyar KRESZ a megkülönböztető jelzést használó járművekre vonatkozóan.
Zord fordulat jön: hideg, szeles lesz a szerda délután
A változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén néhány órára kisüt a nap, de az északkeleti és keleti tájakon borult maradhat az ég. Csapadék nem várható – közölte a Hungaromet.