Ápolónak lenni, avagy le az "etetni, pelenkázni mindenki tud" megítéléssel!

há • 2021. február 19., péntek •
Látni a szenvedést, elviselni a sokszor indokolatlan támadást, egyszerre teljesíteni otthon anyaként, és a kórházban - akár éjszakai műszakban - türelmes nővérként. Ez is az ápoló szakma. Ismerősként köszönteni a sokáig bent fekvő beteget, látni a gyógyultat vidáman hazamenni, elégedettnek lenni. Ez is az ápoló szakma.
Ápolónak lenni, avagy le az etetni, pelenkázni mindenki tud megítéléssel!

"A nők 150 szálon futnak, a férfiak csak kettőn" - fogalmazott az egyik magyarországi gyermekkórház ápolója a szakma előtti tisztelgés napján, szerinte ebben keresendő az igazán jó ápolónő titka. Adottság. Ő így fogalmazta meg, mi kell ehhez a hivatáshoz.

A legtöbben egy életet lehúznak a betegágyak mellett,

derült ki a közzétett vallomásokból, holott nincs egyszerű dolga egy pályakezdő ápolónak. Épp akkor kell a legtöbbször három műszakban munkába állnia, amikor a saját életét elkezdi, gyarapodik a család, gyermeket vállal, lakást felújít, aztán idős szülőről gondoskodik.

Anyának és ápolónak lenni egyszerre, ez igazán komoly feladat.

"A hivatásunk sikere abban van, amikor visszaemlékezünk rá, hogy a beteg milyen állapotban érkezett a kórházba, majd látjuk, ha gyógyultan, vidáman távozik haza" - öntötte szavakba az elégedettséget az egyik ápoló.
Van, aki azért lesz ápolónő, mert ilyen irányú iskolába vették fel. Van, aki azért, mert gyermekkorában látta a nagymamáját a betegágyán, és elhatározta, hogy ő szeretné ápolni. Van, aki családi indíttatásból. A motivációk sokfélék, a munka viszont ugyanaz.

Biztos családi háttér - azt mondják, ez kell ahhoz, hogy az ápolónő nyugodtan menjen éjszaka vagy ünnepnapon dolgozni. Hogy biztonságban tudja a gyerekeit. Vajon mindannyiuknak megvan ez a háttér? Valóban nyugodtan tudják ezeket a műszakokat elvállalni? Vagy munka közben fejben is két helyen kell lenniük, és azon kell gondolkodniuk, vajon otthon minden rendben van-e?
Az igazán őszinte ápolók azt is szóba hozták, hogy

időnként nem érzik a munkájuk megbecsülését,

akár még a betegek részéről sem. "Az orvosra sokan úgy tekintenek, mint a megváltóra, az ápolóra pedig úgy, mint egy kiszolgáló személyzetre. Mondván: etetni, itatni, pelenkázni mindenki tud. Ez a munka viszont nem csak erről szól. De most, hogy már annyi lehetőség van a képzésre, fejlődésre,  talán kezd egy kicsit elismertebbé válni a munkánk." Kemény szavak.
S hogy mi a szépsége ennek a pályának? A lehetőség, hogy az ember segíthet másokon - mondják az ápolók. Hogy ilyen örömökből vagy nehézségekből van-e több? Talán az utóbbiból, de ha nem lenne hivatástudat bennük, fel is adhatnák. Akkor pedig ki végezné el nélkülözhetetlen munkájukat?


forrás: bethesda.hu
Kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére