Puskás Tivadar polgármester köszöntötte az ifjú színjátszókat péntek este, a Savaria Moziban.
Szent Márton éve hamarosan véget ér, fő célunkat azonban elértük, mindenki megtudta, hogy Szent Márton Szombathelyen született, illetve rengetegen megismerték szellemiségét, segítőkészségét – fogalmazott a város első embere, aki azt is hangsúlyozta, hogy 2016-ban mintegy 300 program közül választhattak a szombathelyiek és az idelátogatók. A rendezvények között pedig több olyan is szerepelt, ami a színjátszással függött össze.
A megmérettetésen a fiatalok a szent életéből egy-egy történetet adtak elő, ezzel versenyeztek. Márton születésének jubileumi évfordulója alkalmából a szombathelyi iskolások 20-30 perces színpadi előadásokkal mutattak be mindennapi életképeket Szombathely antik korából.
Hat csapat került a döntőbe, a darabokat a Szabó Tibor színművész vezette zsűri a helyszínen véleményezte és döntött is a produkciók sorsáról.
Az I. díjat a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 10.a osztály FIKUS CACTUS nevű csapata kapta, akiktől az Álomképek Savariából című produkciót láttuk.
A II. díjat a Kanizsai Dorottya Gimnázium TEATRUS CANIZSAICUS nevű csapata érdemelte ki, tőlük a Séta Savariában című előadást láthattuk.
SCOLA kategóriában az I.díjat a Reményik Sándor Evangélikus Művészeti Iskola REMÉNYLŐK nevű csapata kapta, akiktől a Márton kalanya címmel láttunk előadást, a II. díjat a Brenner János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium GALLUS ÉS BARÁTAI nevű csapata vehette át, akiktől a Jókor az ókorban címmel láthattunk előadást.
A zsűri különdíját a KALÁSZ, a Katolikus Lányok Szövetsége Pompónia nevű csapata érdemelte ki, tőlük a Scola – Anno 35 címmel láthattunk előadást.
Az ŐrvidékHáz különdíját a Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola JENCIUS – CIRCUS MAXIMUS nevű csapata kapta, akik a Cirkuszi játékok Savariában című produkciót mutatták be