NB I./B két élcsapata szépszámú közönség előtt végül igazságosan megosztozott a bajnoki pontokon. Nagy kár, hogy a szombathelyieknek megítélt öt hétméteres közül csak egyet sikerült értékesíteni.
Derbihez méltó hangulat fogadta a csapatokat, a vendégszektor is megtelt a szombathelyi szurkolókkal. Az első perctől kezdve szorosan indult a mérkőzés, mindkét gárda kissé idegesen kezdett.
A tét okozta rontott próbálkozások után az SZKKA nyugodott meg előbb, zsinórban 4 gólt is dobott.
Nem véletlenül kért időt 4:7-es állásnál Gyulay László, a hazaiak mestere. A meccs a továbbiakban is fordulatosan alakult. A baranyaiak is összekapták magukat, aminek eredményeként a 20. percben 10:9-re alakították az állást. Szinte tapintható volt a feszültség a csarnokban, elképesztően szorosan alakult a találkozó.
Blokkolt lövések és védések után ismét fordítottak Pődör Rebekáék.
A szünetre egygólos szombathelyi előnnyel mentek öltözőbe a csapatok.
A második játékrész elején a házigazda ragadta magához a kezdeményezést, 17:15-nél időt is kért Pődör Zoltán vezetőedző. Bár érződött a lányokon a mérkőzés súlya, de szerencsére tudták rendezni a sorokat, és a 43. percre ismét megfordították az állást (18:19). Jött az újabb hazai időkérés, de
a rövid szünet nem törte meg az SZKKA lendületét.
Gyors gólokkal növelték előnyüket. 19:22-es vezetésüknél már csak negyedóra volt vissza. A hajrára így is óriási izgalmak maradtak.
22:24-et mutatott az eredményjelző, amikor elkezdődött az utolsó tíz perc. A végső pillanatokig kiélezett küzdelem folyt,
a Kozármisleny végül döntetlenre tudta menteni a mérkőzést.
S hogy ez a megszerzett egy pont mire lesz elég, az csak a későbbiekben derül ki, most két hazai bajnoki következik a SZISE és a Gárdony ellen.
NB I./B 20. forduló
Kozármisleny, Városi Sportcsarnok, 400 néző
Kozármisleny KA – Szombathelyi KKA 25:25 (13:14)
Kiállítások: 2 ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/6 ill. 1/5
Játékvezetők: Sándor Gy.- Szabó B.
SZKKA: Christe – Balogh P. 3, Kulcsár 3, Szmolek 3, Pődör R. 8, Pődör B. 2, Varga N. 2 Csere: Fritz (k). Tanaskovics, Horváth A. 3, Győri, Szendrei 1, Biró.
A KKA legjobb gólszerzői: Scheffer 7, Lengyel 5