Ersing András kadet II. korosztályban, +69 kilogrammban mérettette meg magát: light-contactban harmadik, kick-lightban pedig második helyezést ért el.
– Andrisnak light-contactban a döntőbe jutásért egy nagyon kemény orosz versenyzővel kellett megmérkőznie, akivel szemben alulmaradt. Rá is ugyanaz érvényes, mint Kristófra, azaz erősödnie kell még minden fronton. Kick-lightban több mérkőzést is sikerült nyernie, a döntőben azonban megállította a jókötésű lengyel fiú - nyilatkozta róla Dancsó "Kicsi" Zoltán. Ha egy picit fizikálisan keményebb, meg tudta volna verni, mivel a lengyel technikailag elmaradt Andris szintjétől, de fizikálisan fel tudta őrölni.
Prikler Márk junior 74 kilogrammban ugyancsak mindkét szabályrendszerben indult, amelyek közül light-contactban nyolcadik, kick-lightban pedig tizedik helyen zárt.
Ecker Dávid a junior a -84 kilogrammosok mezőnyében mindkét szabályrendszerben bronzérmesként végzett.
Nagyon szorgalmas fiú, aki a döntőkbe jutásért vívott harcban fizikálisan erősebb versenyzőkkel szemben maradt alul. Ezzel együtt Dávid esetében ideális végeredmény született! - tudósított Dancsó "Kicsi" Zoltán.
Összesítés: 1 ezüst- és 3 bronzérem!