Ünnepelt operadíva volt, mégis méltatlan körülmények között hunyt el

• 2020. január 17., péntek •
Németh Máriáról szóló kötetet mutattak be a Berzsenyi könyvtárban.
Ünnepelt operadíva volt, mégis méltatlan körülmények között hunyt el

Számos érdeklődőt vonzott csütörtök délután Gál József helytörténész Rekviem a drámai szopránért: Németh Mária emlékezete 1897-1967 című kötetének bemutatója. A szerző lapunknak adott interjújában elmondta, hogy régóta foglalkozik Szombathely művelődéstörténetével. "Hogy hogyan kötöttem ki a zenénél, magam sem tudom. Nem zenetörténetet írok, mert arra alkalmatlan vagyok, hanem olyan tevékenységet folytatok, amellyel azt vizsgálom, hogy a zene az embereket valamilyen formában összehozza. Ebben a sorozatban először a Schola Cantorum történetét vettem górcső alá, utána pedig egy zsidó származású, tragikus sorsú hölgy, Bárdos Alice élettörténetét dolgoztam fel. Míg ezekkel foglalkoztam, találkoztam Németh Mária nevével. Semmit sem tudtam a hölgyről, de nagyon érdekessé vált, mert azt hallottam róla, hogy a maga korában páratlan tehetségű, világhírű énekes volt, akiért a leghíresebb operaházak kapkodtak" - ismertette a kötet megszületésének körülményeit Gál József, akinek alkotása Németh Mária Hunyadi-Fekete Máriához írt, mintegy 80 darab bensőséges hangvételű levelén alapszik. Ezek olyan információkat is tartalmaznak, amelyek feldolgozásához hosszas engedélykérési procedúrán át vezetett a szerző útja. "Németh Mária szinte berobbant az 1900-as évek első felében az opera világába. Nagyon gyorsan szerzett európai hírnevet magának. A levelek voltaképpen egy naplót formálnak, amelyekből kitűnik, hogyan haldoklik a művésznő, akinek korábban Pesten, Bécsben, Berlinben is volt lakása, Koltán (mai Nemeskolta) egy egész uradalmat tartottak fent, akinek a legelegánsabb szabóságok varrták a ruhakölteményeit" - fogalmazott Gál József.

A világhírű operaénekes három alkalommal szerepelt Szombathelyen is. Először 1926. december 8-án a Kovács Szálló dísztermében, majd Ujváry Ede polgármester meghívására jótékonysági koncertet adott a a huszárlaktanya lovardájában, 1942-ben pedig a Hadikórház Bajtársi Szolgálat szervezésében hallhatta őt a közönség. A II. világháború azonban olyan törést hozott az életében, amelyet sosem tudott kiheverni. Az egykor ünnepelt díva földönfutóvá vált, szinte mindenétől megfosztották, mert azt terjesztették róla, hogy a háború alatt együttműködött a németekkel. "Gyakori eset, hogy ha az emberek olyan élethelyzetbe kerülnek, amiből valahogy ki kellene jönni, van aki fel tud állni, és van, aki nem. Németh Mária utóbbi kategóriába tartozott. És ez az, ami az egyik legnagyobb rejtély számomra vele kapcsolatban, hogy vajon miért nem tudott felállni. Elképesztő pályafutás volt az övé, minden jelentős szerepet megkapott, amelyekről sokan csak álmodozhatnak" - tette hozzá Gál József.


Az eseményen a kiadványt az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a szerző mellett Benke Éva Radnóti-díjas pedagógus, Dr. Vörös Ottó, a Csaba József Honismereti Egyesület elnöke és Farkas Imre, Nemeskolta polgármestere. Németh Mária egykori alkalmazottainak utódaira hagyományozott emlékeit idézte fel P. Hajmási Erika és Kiss Judit.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére