- Karácsonyhoz közeledve szerettük volna meglepni a városrész kisgyermekeit, és mivel jó kapcsolatot ápolunk a Nyitra utcai iskolával, a helyszín is adott volt. 55 csomagot tudtunk a Mikulás segítségével kiosztani vasárnap, a gyerekek édességet és gyümölcsöt kaptak, de kézműves foglalkozásokat is szerveztünk számukra. Volt csillámtetoválás, Kőszegi-Arbeiter Anita jóvoltából mesemondás, arcfestés is, és fellépett a West Dance tánccsoport, összesen 160-an voltunk a családi napon - sorolta a programot az elnök, aki elmondta: szeretnének újra közösséget kovácsolni a keleti városrészen, amire nagy az igény.
Nem ez volt az egyetlen rendezvénye a szervezetnek az új vezetés munkába állása óta. - Februárban a kolbásztöltő fesztivál volt az első programunk, amelyből hagyományt szeretnénk teremteni, tehát jövőre újra megszervezzük. Nagyon jó visszajelzések érkeztek a lakosság részéről, úgy érezzük, hogy komoly igény van az egyesületre - jegyezte meg Németh Krisztián.
Megtudtuk, a Pick-telep, a Bébic-telep és az Éhen Gyula-lakótelep közösségét szeretné összefogni a civil szervezet, amely célul tűzte ki elérni, hogy az itt élők ne csak a problémákat lássák meg szűkebb lakóhelyükben, a keleti városrészben, hanem vegyék észre a szépséget, legyenek összetartó közösség, éljék meg az ünnepeket.
Fotók: László Norbert