- A szervezők, Novák Edina és Geosits Judit kerestek meg az Agorától azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedvem csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez, és én nagy örömmel vállaltam, aminek két oka volt. Nincs lehetőségem most fellépéseket vállalni, koncertek sincsenek, és ez jó alkalomnak tűnt arra, hogy minél több emberhez eljuttassam a zenémet, másrészt pedig szerettem volna örömet okozni a szombathelyi lakótelepeken élőknek. Az elmúlt hetekben nem tudtak kimozdulni otthonról, és így mégiscsak részük volt egy kis kultúrában. Talán így kevésbé volt számukra nyomasztó a bezártság.

- „Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld…” - telitalálat volt ez a dalválasztás. Hogyan állt össze a műsorod? Saját döntésed volt, hogy mit énekelsz?

- Az volt a szervezők kérése, hogy lehetőleg olyan dalokat válasszak ki, amelyeket énekelni tud velem a közönség. Így esett a választásom több Máté Péter-dalra, de volt, ahol a Hallelujah-t énekeltem. Tudom, hogy nagyon fontos, hogy a hallgatóság ismerje a dallamot, a szöveget, mert így nagyobb élmény számukra a koncert.

- Milyen visszajelzéseket kaptál a helyszíneken vagy utólag?

- Egy alkalommal, amikor már esteledett – ez ennek a sorozatnak az egyik legszebb emléke marad számomra –, megkértük a lakókat, hogy vegyék elő a telefonjukat, kapcsolják be a zseblámpa funkciót, és világítsanak vele. Látni lehetett, ahogy körben a házakban világítanak az apró fények! Érezni, de sokszor hallani is lehetett, hogy élvezik az előadást, mozog az emberek szája, énekelnek, tudtam, hogy szebbé tettem számukra ezt a nehéz időszakot. És ez nekem is nagyon nagy élmény volt. Mindig nagy öröm, ha át tudom adni a zeném által azt, amit szeretnék, ezeken a programokon sikerült.

- Különösen megható volt, amikor idősotthonok udvarán énekeltél. Te hogy élted meg ezeket?

- Akik kísértek bennünket, mindenki észrevette, hogy ezeken a helyszíneken valahogy más volt a hangulat. Mindannyian azt éreztük, hogy meghittebbre sikerült a műsor, de ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy nem volt ott annyi ember egyszerre. Kisebb közösség volt a hallgatóság, mint a lakótelepeken, és mindenki ismert mindenkit, kézzelfogható volt az összetartó erő. Szinte éreztem, ahogy áramlott felénk a hála, szép emlék.

- Békeidőben te ezekben a hetekben iskolában lennél. Hogy alakulnak most a tanulmányaid?

- Bécsben tanulok, a Zeneművészeti Egyetemen, jazz-ének szakon, és jövőre fogok végezni. A művészi pálya mellett egyébként pedagógiát is tanulok, tehát énektanár is leszek, nemcsak énekművész. Az óráim most úgy néztek ki, hogy valamelyikre csak beadandót kellett készítenem, valamelyiken online folyik az oktatás, skype-on vagy más digitális platformon. Ám zenei egyetem lévén több olyan órám is van, amely egyfajta személyes konzultáció, tehát csak a tanárom és én veszünk rajta részt, ezek videotelefonon zajlanak, és folyamatosan küldöm például az énektanáromnak a felvételeket, amelyeket itthon elkészítek. Ami a továbbiakat illeti, annyit tudok, hogy előbb-utóbb kinyitják az iskola épületét, tehát lesz lehetőség a helyszíni gyakorlásra is, a tanítás azonban a szemeszter végéig online folytatjuk.

- Hétvégenként egyébként is itthon, Szombathelyen szoktál lenni, ugye?

- Igen, általában valamilyen fellépésem szokott lenni, sokfelé hívtak eddig: céges rendezvényekre, vagy közös koncertekre zenekarokhoz. Mindig nagy élmény például, amikor fúvószenekarok hívnak, a körmendiekkel már több éve lépünk fel együtt újévkor, de volt hasonló Sárváron is. Rendszeresen énekeltem eddig egy produkciós iroda műsoraiban, korábban a szimfonikusokkal is felléptem, oda megyek, ahová hívnak. Én szeretem a falunapokat is, mert a kisebb, összetartó közösségekben más élmény énekelni, más a hangulata.

- Most ilyenekre nemigen számíthatsz…

- Sajnos nem. Megpróbálok igazodni azokhoz a kínálkozó lehetőségekhez, amelyeket a karanténidőszak nyújt. Online koncertet ugyan még nem adtam, viszont mások produkcióiban részt vettem, bemutatkoztam egy youtube-os tehetségkutatón is. Közben pedig saját dalokat és feldolgozásokat készítek. Nagyon örültem a kultúrfutárnak is, mert volt lehetőségem élőben énekelni.

- Mik a terveid a közeljövőre? Tegyük hozzá, hogy egyáltalán nem könnyű most tervezni…

- Szeretném minél előbb megmutatni a közönségnek a saját dalaimat, amelyeken most dolgozom. Remélem, hogy az egyetem szeptembertől folytatódik, és bízom benne, hogy ez a járványhelyzet is rendeződik valamelyest, hogy helyreállhasson végre a rend a világban. Szerintem ennek nagyon sokan örülnénk. Várom, hogy minél több fellépésem legyen, és visszarázódhassunk az eredeti életünkbe!

S még egy koncertélmény... Az alábbi ˇkarantén-feldolgozást" Tóth Dániel az egyetemistatársaival készítette az utóbbi hetekben, érdemes meghallgatni: