Széthúzást eredményezett Karácsony és Márki-Zay paktuma a baloldalon

• 2021. október 09., szombat •
Minden szereplő tartózkodjon az igaztalan kijelentésektől, vigyázzunk egymásra!
Széthúzást eredményezett Karácsony és Márki-Zay paktuma a baloldalon

– írta tegnap kiadott közleményében a Gyurcsány-párt, Márki-Zay Péternek címezve. A Demokratikus Koalíció arra a kijelentésre reagált ilyen hevesen, 

mely szerint ők is megkeresték korábban Karácsony Gergelyt, hogy inkább Dobrev Klárát támogassa a baloldali házi versenyen. 

Gyurcsányék állítják, hogy ilyen nem történt, Márki-Zay Pétertől azt kérték, hogy óvja meg az előválasztás szellemiségét.

Ismert, mai közös tájékoztatójukon jelentette be a két városvezető, hogy Márki-Zay Péter marad állva kettejük közül, a főpolgármester visszalép a miniszterelnök-jelölti castingtól. 

Még be sem fejeződött a közös tájékoztató, 

az LMP már közleményt adott ki arról, hogy nem támogatják a hódmezővásárhelyi polgármestert, 

mert csak zöldpolitikust tudnak elképzelni Magyarország következő miniszterelnökeként. Korábbi szövetségese így kifarolt Karácsony Gergely mögül, igaz, a zöldpárt azt is kijelentette, hogy nem állnak ki Dobrev Klára mellett sem.

– Nem támogathatja Karácsonyékat a Jobbik tagsága sem, és nem is kampányolhatnak az előválasztás hátralévő részében

– erről Márki-Zay Péter beszélt a közös sajtótájékoztatón. Szerinte – bár sokan támogatnák – a Jobbik vezetése ezt megtiltotta, inkább némaságot hirdettek az egykori szélsőjobboldali pártban, melyre a legutóbbi országgyűlési választásokon még több mint egymillióan szavaztak. 

A kijelentésre Jakab Péter később közösségi oldalán reagált. 

A Jobbik elnöke megvédte Dobrev Klárát, 

és több tiszteletet kért a jobbikosoknak Márki-Zay Pétertől. 

„Vigyázzunk az összefogásra, vigyázzunk a választókra. Mindezt nem szolgálja, ha az egyik miniszterelnök-jelölt a másik szavazóit azzal vádolja, hogy valójában ők Orbán szavazói” – utalt a hódmezővásárhelyi polgármester kijelentéseire Jakab. 

Az MSZP bő másfél órát várt az esemény után közleménye kiadásával, melyben rögzítették, hogy az előválasztáson győztes jelöltet fogják támogatni. 

Ezzel Karácsony Gergely régi szövetségese – amely a párt színeiben indult miniszterelnök-jelöltként már 2018-ban is – kihátrált a főpolgármester és az általa támogatott Márki-Zay Péter mögül. 

Borítókép: Mirkó István
Forrás: magyarnemzet.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére