Szenzációs magyar siker, világbajnoki cím és jegy a legjobbak közé

• 2024. február 07., szerda •
Révész Bulcsú pénteken megnyerte az albániai Golemben rendezett junior sznúker-világbajnokságot, ezzel a következő szezontól két évre szóló indulási jogot szerzett a felnőtt profik sorozatában.
Szenzációs magyar siker, világbajnoki cím és jegy a legjobbak közé

A tavalyi U18-as Európa-bajnok a sportág történetének első magyar világbajnoki címét, és első magyar profi státuszát vívta ki – írja az MTI.

A 17 éves magyar tehetség az esemény honlapja szerint a csoportkörben mind a négy meccsét megnyerte, így elsőként rögtön nyolcaddöntőbe került. A kieséses szakaszban három sima győzelemmel került a fináléba, melyben az a kínai Kung Csen-cse várt rá, akit a csoportban egyszer már 3:1-re vert - írja az Index.

Az egyik fél ötödik sikeréig tartó aranycsatában Révész 3:1-re elhúzott úgy, hogy a harmadik partiban megszakítás nélkül 130 pontot lökött. Ezt követően a riválisa ugyan egyenlíteni tudott, de a „hajrában” a magyar játékos volt a pontosabb, így végül 5:3-as diadalt aratott.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére