Sütőgate: több mint ezer magyar rendelt 1800 forintért egy 160 ezres sütőt az Electroluxtól

• 2024. február 15., csütörtök •
Az Electrolux weboldalán téves árral szerepelt egy alapáron 160 ezer forintos beépíthető sütő szerda délután. Élelmes olvasónk elárulta, hogy bár szinte nyilvánvaló volt a hiba, megrendelte a konyhai csodát 1800 forintért, sőt egyből kettőt tett a kosarába. Hasonlóképp cselekedett 1300 honfitársunk, és bár sütőt nem kapnak, így is nyertek. Lapunk megkeresésére az Electrolux is válaszolt.
Sütőgate: több mint ezer magyar rendelt 1800 forintért egy 160 ezres sütőt az Electroluxtól

Olvasónk ismerőse az Electrolux weboldalát böngészte szerda délután, amikor nem evilági árral találta szembe magát az egyik sütő képe mellett. Rögtön értesítette is olvasónkat, aki kapva kapott az alkalmon, hogy egy konyharuha áráért egy komplett beépített sütőt szerezzen - írja az Index.

Tegnap egyik ismerősöm szólt, hogy az Electrolux egyik százhatvanezres sütőjét most 1800 forintért meg lehet venni. Rögtön meg is rendeltem kettőt

– írja lapunknak küldött üzenetében olvasónk, aki szerint egy óra alatt orvosolta a problémát az Electrolux, azonban akkorra már vásárlók százai csaphattak le a szó szerint vissza nem térő lehetőségre. „Nem tudom, kiküldik-e a terméket (ingyenes kiszállítással egyébként) vagy inkább a büntetést választják” – fűzte hozzá olvasónk.

Az Electrolux is megszólalt

„A tegnapi napon, 2024. február 14-én, délután folyamán a www.electrolux.hu weboldalon téves árral szerepelt az Electrolux SteamBake 600 (EOD5C71Z) beépíthető sütő. A hibát egy informatikai probléma okozta, amelyért ezúton is elnézést kér vásárlóitól az Electrolux” – reagált lapunk megkeresésére a cég.

A probléma 1300 vásárlót érint. A vásárlók leadták rendelésüket online, melyet követően az Electrolux a megrendelés tudomásulvételéről automatikus e-mailben tájékoztatta őket, és jelezte, hogy az e-mail nem minősül a megrendelés visszaigazolásának

– magyarázta az Indexnek Tóth Péter. Az Electrolux magyarországi értékesítési divíziójának igazgatója szerint ahhoz, hogy a vásárlási folyamat teljes legyen, szükséges egy második üzenet, egy rendelési visszaigazolás is, amelyet jelen esetben nem kaptak meg a vásárlók, ezáltal a rendelések nem teljesülnek, és

A VÁSÁRLÓKHOZ NEM ÉRKEZIK MEG A KIVÁLASZTOTT TERMÉK.

Az érintett vásárlókat csütörtökön e-mailben tájékoztatta az Electrolux a problémáról. Egy gyors fejszámolással kiderül, hogy ha 160 ezer helyett 1800 forintért kapja meg 1300 ember a sütőt – és nem számoljuk azokat, akik többet is rendeltek – akkor 200 millió forintot bukhatott volna a cég csupán pár óra leforgása alatt.

Nyertek: mindenki 20 százalékos kupont kap

Mindenképpen szeretnénk kárpótolni vásárlóinkat az okozott kellemetlenségért, ezért minden érintettnek egy 20 százalékos kupont biztosítottunk, amelyet beválthatnak a webáruházban

– jelezte az Electrolux lapunknak. Kikötötték, hogy amennyiben bármikor hasonló, szokatlanul magas árcsökkenést tapasztalnának vásárlóik, javasolják, hogy mindenképpen vegyék fel a kapcsolatot az Electrolux ügyfélszolgálatával, ahol készséggel adnak információt minden kérdésben. „Az Electrolux továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy weboldalán egyértelmű és pontos tájékoztatást adjon vásárlóinak. A gyorsan változó piaci árak miatt termékeink árát folyamatosan figyeljük, és igyekszünk minden esetben körültekintően eljárni” – mondták az Indexnek.

(Borítókép: Mikael Sjoberg / Bloomberg / Getty Images Hungary)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére