Nem várható vita azzal kapcsolatban a csütörtöki szombathelyi közgyűlésen, hogy szükség van-e a gyalogosok nagyobb védelmére, hiszen a LED prizmákkal ellátott különleges zebra épp ezt a célt szolgálja. Egy előterjesztés szerint a Söptei út 30. szám előtt épülhet ki a következő ilyen gyalogátkelőhely.
Óvoda, iskola és számos vállalkozás is működik a környéken, csúcsidőben rengeteg itt a gyalogos.
Az egyébként már meglévő Söptei úti zebra tehát nagy forgalmú - ez az oka annak, hogy általában a rendőrség is üdvözli az efféle beruházásokat. Seffer Lilla r. őrnagy, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Frisss.hu-nak megerősítette, hogy
a Főkapitányság támogatja az okoszebrák telepítését, hiszen azok hozzájárulhatnak a biztonságosabb átkeléshez.
Közlekedési lámpa híján jó megoldás lehet tehát az okoszebra, ez azonban nagyjából 4 millió forintba kerül (a lámpákat, amelyek az áthaladó gyalogosra figyelmeztetnek, az útburkolatba kell beépíteni).
A fejlesztéshez 2 millió forintos önrészt kell felmutatnia az önkormányzatnak, amit egy biztosítótársaság alapítványa egészíthet ki.
Nincs tehát ingyen a biztonság, de ilyen ügyeket egyhangúlag szokás támogatni a közgyűlésben is. Illés Károly szerint örömteli, hogy újabb helyszínnel bővülhet Szombathelyen ez a rendszer. - Egyéni körzeti képviselőségem idején,
2019-ben sikerült elérni, hogy gyalogátkelőhely létesüljön a Söptei út 30. szám előtt, a forgalom ugyanis már akkor olyan mértékű volt, hogy a környékbeliek biztonsága ezt indokolta.
Korábban életveszélyes volt itt az úton átkelni, akkor ezen a helyzeten sikerült javítani. Most pedig mindenképpen támogatjuk az önkormányzati önrész biztosítását egy okoszebra telepítéséhez, hiszen a szombathelyiek biztonsága mindennél fontosabb - mondta lapunknak a Fidesz-KDNP frakció vezetője.