Soha nem dolgoztak még ennyien decemberben, mint tavaly

vg.hu • 2024. január 26., péntek •
Decemberben 21 ezer fővel, 4 millió 723 ezer főre nőtt a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma a KSH szerint, ami az év utolsó hónapját tekintve történelmi rekordnak számít. Jó hír, hogy a munkanélküliség elmúlt hónapokban megfigyelhető lassú növekedése mintha megállt volna.
Soha nem dolgoztak még ennyien decemberben, mint tavaly

Tavaly az október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 740 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 37 ezer fővel, a külföldön dolgozóké pedig 8 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 7 ezerrel csökkent – közölte péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal, amit a vg.hu is megírt.

Decemberben az ilyenkor megszokott szezonális okokból az előző hónaphoz képest némileg csökkent a foglalkoztatottak száma, ugyanakkor az előző év azonos időszakához képest 21 ezer fővel nőtt, így az év utolsó hónapjában 4 millió 723 ezren dolgoztak.

Ami történelmi rekord, Magyarországon soha nem dolgoztak még ennyien decemberben, mint tavaly.

2023-ban – az év egészét tekintve – a foglalkoztatottak átlagos száma 29 ezer fővel, 4 millió 724 ezer főre emelkedett, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,8 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A férfiak körében 0,2 százalékponttal, 79 százalékra, a nők esetében 0,6 százalékponttal, 70,5 százalékra emelkedett. 

Megállt a munkanélküliség lassú növekedése

Nemcsak a foglalkoztatottság, a munkanélküliségi ráta is emelkedett az év végén. A KSH szerint a munkanélküliek száma 2023 decemberében 207 ezer fő volt, ami minimálisan magasabb, mint a novemberi adat (206,8 ezer), viszont 23 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Ezzel a munkanélküliségi ráta a hónap során 4,2 százalékos volt ( szemben az egy évvel ezelőtti 3,8 százalékos aránnyal).

2023-ban – az év egészét tekintve – a munkanélküliek átlagos száma 203 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig  4,1 százalékra nőtt. 

Az év utolsó hónapiban azonban jól láthatóan emelkedett a munkanélküliség: a 2023. október–decemberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma 31 ezer fővel, 220 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 4,4 százalékra nőtt.

A munkanélküliségi ráta Észak-Magyarországon volt a legmagasabb (7,3 százalék), Közép-Dunántúlon pedig a legalacsonyabb (2,2 százalék). A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon nőtt (1,8 százalékponttal), míg a legkisebb emelkedés Nyugat-Dunántúlt és Budapestet jellemezte (egyaránt 0,2 százalékpont).

A munkakeresés átlagos időtartama 9,3 hónap volt, a munkanélküliek 34,2 százaléka legalább egy éve keresett állást.

közösség

további frisss

lap tetejére