Öt konzul is jelen lesz a magyar-boszniai futballmeccs helyszínén

MTI • 2024. október 14., hétfő •
Öt magyar konzul is szolgálatot teljesít a hétfői zenicai Magyarország-Bosznia-Hercegovina labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódóan, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén Budapesten.
Öt konzul is jelen lesz a magyar-boszniai futballmeccs helyszínén

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be mielőtt útnak indult volna Luxembourgba, hogy a Bilino Polje Stadionba összesen 550 darab vendégjegy kelt el, és ahogy lenni szokott ilyenkor, a magyar konzulok ott lesznek, hogy segítsenek a kiérkező szurkolóknak több helyszínen.

"A szurkolók döntő többségükben közúton, alapvetően autóval, néhányan talán busszal érkeznek majd a mérkőzésre. Három határátkelőhely használata lehetséges Horvátország és Bosznia-Hercegovina között: egy Svilajinál, egy Bosnyákbródinál, egy pedig Ógradiskánál. Mind a három átkelőnél egy-egy magyar konzul várja majd a szurkolókat, és ha szükséges lesz, segít a határátlépés folyamatosságának biztosításában" - közölte.

"A mérkőzés helyszínén is két konzulunk teljesít majd szolgálatot, őket az Országos Rendőr-főkapitányság két kirendelt delegáltja is segíteni fogja"

- tette hozzá.

"Tehát hogyha valakinek bármilyen ügyes-bajos dolga akad, vagy nagyobb jelentőségű ügyben szorul segítségre, ne adj' isten, okmányt kell pótolni, vagy bármi más probléma előáll, akkor a konzuljainkhoz forduljanak bizalommal" - mondta.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint szükség esetén a következő ügyeleti telefonszám hívható: +387-63-895-639.

"Ennek a számnak a hívásával egy folyamatosan ügyeletben lévő központot érnek el, és hogyha bármilyen segítségre szorulnak, akkor itt is a kollégáim a segítségükre tudnak sietni"

- tudatta.

"Ne legyen szükség minderre, de ha baj van, akkor ezt a számot lehet hívni, a konzul kollégákhoz lehet fordulni. De szóljon inkább a mai nap magyar győzelemről, három pontról és egy biztos A-csoportos tagságról a jövő szezonban is. Jó szurkolást kívánok mindenkinek az estére!" - összegzett.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére