Országszerte 2800 vidéki büfé hívhat le egymillió forintos támogatást

MTI • 2024. október 15., kedd •
Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat keddtől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé.
Országszerte 2800 vidéki büfé hívhat le egymillió forintos támogatást

Ezt jelentette be közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők. De felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy akár nagyobb beruházásokhoz is. A november 30-áig tartó pályázat immár ötödik üteme a kormány vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, a szektor nemzetgazdasági hozzájárulása több mint 12 százalék. Az iparág társadalmi jelentőségét pedig jól mutatja, hogy abban közel százezer kis- és középvállalkozás működik, így a turizmus mintegy 400 ezer család megélhetését nyújtja hazánkban

- írták.

Felidézték, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára, az ágazat további erősítése érdekében írta ki idén májusban nagyértékű fejlesztési pályázatát a kormány. A támogatási program célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt.

A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek, alkalmi vendéglátó üzletek, kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek hívhattak le támogatást. A program további szakaszaiban pedig az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.

A kiírók felhívják a figyelmet, hogy a program maximum 2800 pályázat befogadását teszi lehetővé, így nem mindegy, hogy a jelentkezők mikor adják be igényeiket. A sorrendet a beérkezés alapján határozzák meg. Ugyanakkor a vidéki, egész évben nyitva tartó büfék nagy számára való tekintettel, a mostani kiírás hosszabb időszakot biztosít a jelentkezésre. Az üzemeltetők egészen november 30-áig adhatják be igényeiket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére