„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” (Nagy Imre 1956. november 4-i rádióközleménye)
„Forgószél” és "Mennydörgés"
65 éve, 1956. november 4-én hajnalban kezdődött a szovjet hadsereg - megegyezések ellenére elindított - katonai inváziója. A hajnali negyed ötkor startoló „Forgószél” hadműveletben a mintegy 60.000 fős szovjet haderő a „Mennydörgés–444” („Grom–444”) jelszóra kezdte meg hadműveleteit. A Különleges Hadtest és a 8. gépesített hadsereg, valamint a 38. összfegyvernemi hadsereg indult támadásba.
A szovjetek egyértelmű célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó Nagy Imre-kormány megdöntése volt.
A következő napokban a világ felháborodva, ám tétlenül figyelte, hogy a szovjet páncélosok hogyan szállják meg a városokat és fegyverzik le a magyar hadsereget. A Vörös Hadsereg támadását a forradalom hívei nem nézték tétlenül, Budapesten és az ország számos pontján elkeseredett fegyveres harc kezdődött a szocialista szuperhatalom bevonuló erőivel szemben.
Segítség nélkül
Mint a fentiekből kiderül, a szovjet politikai vezetés csak kezdetben tűnt együttműködőnek. Két hétre volt szüksége arra, hogy átgondolva a kialakult helyzetet csapatokat szedjen össze a forradalom leverésére. A véres történések bizonyítják, hogy eszük ágában sem volt megegyezni.
Ennél is szomorúbb tény, hogy a nyugati nagyhatalmak közül egyetlenegy sem állt Magyarország mellé. Eisenhower amerikai elnök nyílt rádióbeszédében elmondta, hogy az USA nem segíti katonailag a felkelést. Ezzel gyakorlatilag szabad kezet adott a Szovjetuniónak a forradalom leverésére. Nagy-Britannia pedig éppen a szuezi válsággal küzdött, így nem tudott Magyarország függetlenedési törekvései mellé állni. A forradalom résztvevőit ráadásul a magyar vezetők is magukra hagyták.
Kádár János – a szovjetek által megtett új „vezér” - az ungvári rádióból beszélt az ország népéhez. Itt megígérte, hogy tárgyalásokat kezdeményez az idegen csapatok kivonásáról. Mint tudjuk, erre 1991 nyaráig nem került sor… Nagy Imre a Szabad Kossuth Rádióból intézett beszédet a magyarokhoz, melyben nem buzdított ellenállásra, de nem is tiltotta azt.
Több tízezernyi áldozat
A bevonuló Vörös Hadsereg először a laktanyákat és egyéb katonai objektumokat szállta meg, ami könnyen ment, hiszen a Honvédelmi Minisztérium parancsban tiltotta meg az ellenállást! A szovjetek „győzelmével” és a megszállással a Rákosi-kor diktatúrája visszatért. Az összecsapások során közel 3.000 magyar vesztette életét, a szovjet oldalon pedig alig ezer. Csaknem húszezren megsebesültek, míg a szovjet sebesültek száma alig haladta meg a másfél ezer főt.
Az enyhülésre az 1963-as általános amnesztiáig kellett várni, de addig is a különböző megtorlásoknak százak és ezrek estek áldozatul…
Albert Camus világhírű francia író „A magyarok vére” című esszéjében így írt forradalmunkról:
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz évben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia, s ez a vérfolyam most alvad az emlékezetben”.
Fotók: historynet.org. kafkadesk.org
