Bár néhány nappal ezelőtt Czeglédy Csaba elárulta, hogy a szombathelyi baloldalon mindenki utál mindenkit, úgy tűnik, az országos politikai kavarások újabb szintre értek a városban. Dobrev Klára ismételten Szombathelyre jött, és ismételten találkozott Nemény András poglármesterrel.
A találkozót követően Nemény ki is írta a Facebookjára, hogy Dobrev megígérte: segít megoldani az önkormányzatok finanszírozását, ő pedig támogatja az előválasztás második fordulójában.
Nem véletlen, hogy ez az elsőre furcsának tűnő paktum megszületett.
Nemény 2006-ban, Gyurcsány idején az MSZP városi frakcióvezetője volt, míg az alpolgármestert Czeglédy Csabának hívták.
Ez volt az az időszak, amikor a rezsiárak az egekbe emelkedtek, a devizahitelesek nehéz helyzetbe kerültek, az önkormányzatok pedig olyannyira eladósodtak, hogy Szombathelyen például azóta is vita tárgya, hogy 16 vagy 22 milliárd forint tartozást halmoztak fel a fent említett úriemberek.
Nemény tehát gondolkodás nélkül letette a hűségesküt régi főnökének, Czeglédy ezerrel kampányol,
egy a céljuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak.