Nem indulhat sem Helif, sem Lin a női ökölvívó világbajnokságon

• 2024. augusztus 17., szombat •
Több fontos bejelentést tett a Nemzetközi Bokszszövetség. Egyrészt eldőlt, hogy a 2025-ös női ökölvívó-világbajnokságnak Belgrád ad otthont – ahol egyébként a két biológiailag férfi bokszoló, Imane Helif és Lin Ju-Ting nem vehet részt –, másrészt az algériai bunyós által 46 másodperc alatt szinte kivégzett olasz Angela Carini megkapja az olimpiai bajnokoknak járó jutalmat az IBA-tól. Ennek a százezer dollárnak a fele a sportolót illeti, míg a nemzeti szövetségük 25 ezer dollárt, az edzőjük pedig 25 ezer dollárt kap.
Nem indulhat sem Helif, sem Lin a női ökölvívó világbajnokságon

Már az is nagy felháborodást váltott ki, hogy Imane Helif a női bokszolók között versenyezhet a párizsi olimpián, hiszen korábban megbukott a nemi teszteken. Az első meccse aztán mindössze 46 másodperc után véget ért, mert olasz ellenfele, Angela Carini sírva feladta a mérkőzést, mert ekkora pofonokat még sosem kapott – meg vélhetően akkora jutalmat sem, amit ezért a mérkőzését odaítélt neki a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) - olvasható a Magyar Nemzeten.

Umar Kremlev, az IBA elnöke ugyanis bejelentette, hogy Carini pont akkora jutalmat kap a szövetségtől, mintha olimpiai bajnok lett volna. 

– Nem bírtam nézni, ahogy sír. Higgyék el, abszolút nem vagyok közömbös az ilyen helyzetek iránt, és biztosíthatom a női ökölvívók társadalmát, hogy minden bokszolót megvédünk az ilyen helyzetektől. Egyszerűen nem értem, miért ölik meg a női bokszot a NOB vezetői. A nők biztonsága érdekében semmi keresnivalója nincs a ringben velük szemben olyanoknak, akiknek a tesztje nemi eltéréseket mutat – mondta Kremlev, aki hozzátette, az üzbég Sitora Turdibekova ügyét is megoldják majd, aki a másik biológiailag férfi, a tajvani Lin Ju-Ting ellen szenvedett vereséget az első fordulóban a párizsi olimpián.

És valljuk be, itt nem kis összegekről van szó, ugyanis párizsi aranyérmes jelentős, százezer dolláros anyagi jutalomban részesül, amiből a sportoló ötvenezer dollárt, a nemzeti szövetségük 25 ezer dollárt, az edzőjük pedig 25 ezer dollárt kap. Az ezüstéremért ötvenezer dollár pénzdíjat osztanak ki, a sportoló 25 ezer dollárt kap, a fennmaradó 25 ezer dollárt pedig egyenletesen osztják el az edző és a nemzeti szövetség között. A bronzéremért 25 ezer dollárt biztosítanak, amelyből 12 500 dollárt kap a sportoló, és 12 500 dollárt ismét egyenletesen osztanak el a fentiek szerint. Mivel a negyeddöntőben vesztes és az 5. helyen végzett sportolók is egyenként tízezer dollárt kapnak az IBA-tól, így a teljes pénzdíjalap több mint 3,1 millió USD-t tesz ki.

Ha nem is ilyen összegű, de jelentős jutalmakat osztanak ki a világbajnokságon is. Eldőlt, hogy 2025-ben hol rendezik a női amatőr ökölvívó vb-t, az esemény házigazdája Szerbia lesz, míg a jövő évi férfi-vb sorsáról rövidesen döntés születik. A jövő márciusban megrendezendő női világbajnokságot Belgrádban rendezik, amely gazdag múltra tekint vissza az ökölvívás terén, hiszen 1978-ban és 2021-ben két IBA férfi ökölvívó-világbajnokságnak adott már otthont. Ugyanakkor azt már bejelentették, hogy a nemiséget vizsgáló teszteken fennakadt ökölvívók nem vehetnek részt a világbajnokságon már most Asztanában, és jövőre Belgrádban sem, hiszen mind Imane Helifet, mind pedig Lin Ju-Tinget eltiltotta az IBA a női versenyeken való indulástól.

Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: MTI/AP/John Locher

közösség

további frisss

lap tetejére