Németh Ákos tanácsnok elmondta: reméli, a választókerületében kialakított park akár közösségi térként is tud funkcionálni, az itt élőket is buzdítja arra, hogy használják az eszközöket. Hozzátette: a helyi focipályát is sikerült némiképp felújítani.
Horváth Soma alpolgármester kiemelte: az Ady tér és a tűzoltóság között, a Szűrcsapó utca 24. mögött, illetve a Szedres kert mögött is készült hasonló fitneszpark.
A parkprojekt összesen több mint harminc millió forintba került, ebből a város több mint 22 milliót vállalt, a többi uniós támogatás.
A gépek kiválogatásánál fontos szempont volt, hogy minél több korosztály tudja használni őket. Összesen hét különböző gépet lehet használni a parkokban. A támogatás feltétele volt egy akadálymentesített gép kialakítása is, amely az összes parknál teljesült.
A parkok rendben tartását a Szompark fogja felügyelni. A helyszínek kiválasztásánál pedig szempont volt: a közeli szemetes és a padok jelenléte, illetve a jó megközelíthetőség.
A parkok hétfőn kapták meg a használati engedélyt.
Forrás: vaol.hu