Több magyar mentőalakulattal együtt vasárnap tért haza Törökországból a Kutyákkal az Életért Alapítvány mentőcsapata is - adta hírül a szervezet. Szabó Gábor, az alapítvány elnöke részletesen beszámolt arról, mit éltek át az öt napig tartó megfeszített küzdelemben, hogyan mentettek meg két tizenévest az utolsó erejükkel, és javult-e a kutatás közben megsérült Gogó állapota.
Az alapítvány önkéntesei keresőkutyáikkal elsők között érkeztek a katasztrófa helyszínére, ahol azonnal megkezdték a mentési munkálatokat. Az idő szorítása hatalmas terhet rótt a kutyás egységekre, hiszen tudták, hogy a dermesztő hidegben minden perccel csökken a túlélés esélye.
Feszített tempóban, négyórás váltásokkal dolgoztak, napi akár 16 órát.
A többnapos kimerítő keresés során sajnos nem ritkák a balesetek: a harmadik napon Gogó egy óvatlan mozdulattal megvágta a mancsát, amelyet bár a helyszínen azonnal elláttak, a további munkából ki kellett vonni őt, mert fennállt a fertőzése veszélye. Így társaira még nagyobb feladat hárult, az ő munkáját is pótolni kellett.
„Szerencsére Gogó sebe nem fertőződött el, néhány napnyi pihenés után teljesen rendbe jön majd és újra bevethetővé válik”
– tudtuk meg az alapítvány elnökétől, aki érthető módon aggódott kutyája állapota miatt.
„De nem ez volt az egyetlen nehezítő körülmény, ami hátráltatta a munkát.” – mesélte Gábor.
„Hiába hallatszott mindenhonnan az emberek segélykiáltása a romok alól, gyakran mégsem tudtuk azonnal megkezdeni a mentést. Ugyanis a munkagépek működtetéséhez gyakran nem volt elég üzemanyag.” Az utak állapota miatt az üzemanyag ellátás is akadozott.
Ez nem csak a mentést nehezítette, de a csapat pihenését is, ugyanis az első 3 napban a fűtésüket biztosító aggregátorok sem működtek, így 14-16 óra munka után csak a hideg sátorban tudták nyugovóra hajtani a fejüket.
Ahogy a hangok halkulni kezdtek, majd végleg elnémultak, már csak a keresőkutyák jelentették az utolsó reményt, hogy élve találjanak rá valakire a romok alatt.
„Az első napon találtunk embereket, akikkel még kommunikálni is tudtunk, de sajnos nem fértünk hozzájuk, és az üzemanyaghiány miatt nem tudtuk működtetni a bontáshoz szükséges gépeinket. Ezért azt a döntést, hogy jelenleg ezt a helyszínt el kell hagynunk, borzalmasan nehéz volt meghozni. Egyébként a mentésirányítás parancsa az volt, hogy a nehezen, vagy túl nagy energiaráfordítással menthető személyeket sorsukra kell hagyni, és azokra kell koncentrálni, akik könnyen menthetők. Ez persze logikus döntés, hiszen így több embert lehet megmenteni, de normális, érző ember képtelen megtenni, hogy valakit, akivel már beszélt is, sorsára hagyja, ahol a biztos halál vár rá.
Mi is azonnal visszatértünk, amint kaptunk üzemanyagot a gépekbe, és 14 órás küzdelemmel két tizenéves gyermeket emeltek ki a műszakiak erről a helyről.”
A mentés során a keresőkutyáknak egészen a romok mélyére is be kellett hatolniuk, és ugatással jelezni, ha élő embert találtak, szerencsére erre 11-szer volt példa. Ekkor többórányi bontási munkával tudtak csak közelebb kerülni a gyakran több méter mélyen eltemetett személyekhez. Kritikus segítséget jelentett a kutyák által meghatározott irány is, amit újra és újra pontosítottak, ahogy egyre mélyebbre hatoltak a romok közé. Ez kissé eltér a tréningek során gyakorolt feladatoktól, ahol egy nagy romterületet kutatnak át kutyák, nem pedig szűk helyeken kell a további mentési irányt meghatározniuk.
A Kutyákkal az Életért Alapítvány keresőkutyája, Gogó rutinosnak mondható a romokon való mozgásban, ugyanis az alapítvány magyarországi bázisán felállított speciális, műromként funkcionáló Mentőkutya Kiképzőbázison tökéletesen modellezik egy valódi katasztrófa körülményeit.
Hazatérve az alapítvány szakemberei és a négylábú hősök folytatják munkájukat. A mostani tapasztalatok alapján máris kiképzőközpontjuk bővítését tervezik. Szabó Gábor elmondta, hogy az idei 1% felajánlásokat a teljes mértékben támogatásokból működtetett mentőkutyás szolgálatuk fenntartása mellett a kiképzőközpont bővítésére szeretnék fordítani, hogy minden eshetőségre fel tudjanak készülni.