Szisztematikus, kemény munkabírással áldotta meg sors. Pragmatizmusa, célirányossága, tudatos munkaszervezése egyedülálló volt. Egy felvételin, vagy bármilyen tanszéki projektben mindenkinek írásban, pontokba szedve adta ki a személyre-szóló, testre szabott feladatát. Nulla hibaszázalékkal vezette a rajz tanszéket. Ugyanakkor végig ember maradt, a dolgok emberi megközelítése, a felmerülő problémák emberi megoldása mindennél fontosabb volt számára. Így kerülhettek a diákok is olyan közel hozzá, szakmai irányítás – emberi instrukciókkal, szeretettel és empátiával, ez volt pedagógia ars poeticája.
Tanszékvezetése alatt volt a legtöbb hallgatónk, voltak a legkeresettebbek a szakjaink. Szombathelyen töltött napjain éjszakába nyúlón készítette a jövő terveit, pontosan lemodellezve a feladatok minden részletét. Névre-szóló vékonyabb-vastagabb mappákban kaptuk meg az aktuális feladatokat. Természetesen el is várta, hogy azokkal maradéktalanul el is tudjunk számolni felé.
Kiegyensúlyozottsága, nyugodtsága jótékonyan hatott a tanszék munkatársaira és hallgatóinkra. Fontosnak tartotta, hogy egy „irányba evezzünk”, hasonlóak legyenek művészeti és pedagógia szemléleteink, a „különutas” elképzeléseknek nem volt a híve.
Butak Andrásra mind egykori és mai kollégái, mind akkori tanítványai mindig szeretettel fognak gondolni és emlékezni, ezért vált személye szinte már életében történelemmé. A mondat végére a pontot az embernél nagyobb hatalom teszi, ezt ő is és mi is tudomásul vesszük, habár földi hiánya még sokáig fájdalommal tölt el bennünket.
Tóth Csaba festőművész, a Vizuális Művészeti Tanszék főiskolai docense
Fotó: Garas Kálmán
