Olaszországban a bírság bevezetését rendeletben is rögzítették, amely kimondja, hogy minden tömegközlekedési eszközt használó olasznak rendelkeznie kell érvényes Green Pass-al, amihez akkor lehet hozzájutni, ha valaki megkapta mindkét koronavírus elleni oltását, felépült a vírusból vagy pedig rendelkezik negatív teszttel – írja a V4NA hírügynökség. Azok pedig, akik ilyen kártya nélkül utaznak a tömegközlekedési eszközökön, 600 és 1000 euró közötti pénzbírsággal sújthatók.
A rendelet szerint az ellenőrzéseket nem a felszállás előtt, hanem véletlenszerűen, az utazás során kell végrehajtani.
Luciana Lamorgese belügyminiszter továbbá kijelentette, hogy “a korábbinál szigorúbb ellenőrzéseket kell végezni a tömegközlekedési eszközökön, különös tekintettel azokra a területekre és időszakokra, amikor a legtöbb ember használja a közösségi közlekedést. A belügyminiszter azt is bejelentette, hogy létrehoznak egy Super Green Pass-t is, amelyet csak a teljesen beoltott emberek kaphatnak meg, így próbálják meg felvenni a harcot a koronavírusos betegségek terjedésének rohamos növekedésével szemben.
Azok, akik nem rendelkeznek ezzel az úgynevezett Super Green Pass kártyával, azok számára korlátozások vannak érvényben, például nem vehetnek részt sport- és egyéb beltéri tevékenységekben, illetve nem mehetnek étterembe, még akkor sem, ha olyan régióban tartózkodnak, ahol a koronavírusos megbetegedések aránya alacsony.
Amint arról már korábban is írtunk,
Kanadában nem szállhatnak fel a repülőkre és a személyvonatokra a 12 év feletti nem beoltott személyek, az oltást a negatív koronavírusteszt sem helyettesíti
– írja a nationalnewswatch.com. A szabályt október 30-án fogadták el, egy hónapos türelmi időszak után december 1-jén lépett életbe. A fertőtlenítés és a maszkhasználat továbbra is kötelező lesz az összes közlekedési eszközön.
A kanadai kormány egy figyelmeztetést is kiadott, amely szerint a kanadaiak és a külföldön élő állampolgárok sem folytathatják az utazásukat az országban, hogyha nem rendelkeznek oltási igazolással. “Ha valaki nem tudja igazolni az érintett légitársaság vagy a vasút társaság számára, hogy jogosult a beszállásra, akkor nem utazhat, és pénzbírságra illetve egyéb szankciókra is számíthat”, írja a thepostmillennial.com a kormány honlapjára hivatkozva.
Az intézkedést a Kanadában működő légitársaságok pozitívan fogadták. Több légitársaság is kiemelte, hogy szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fognak végezni, az Air Canada és a West Jet pedig jelezte: minden felszálló utastól oltási igazolást fog kérni.
vaol.hu