Malaclopással vádoltak meg egy jobbikos képviselőt

• 2024. szeptember 06., péntek •
Sajtóinformációk szerint a politikus egy feketén nevelt disznót lovasított meg.
Malaclopással vádoltak meg egy jobbikos képviselőt

Az elmúlt napokban egy különös történet terjedt el Pécsett, melyről egy helyi lap, a Pécs Aktuál számolt be: egy állítólagos malaclopás, amelynek egyik szereplője Fürj Csaba, a Jobbik képviselője és képviselő-jelöltje - olvasható a Magyar Nemzeten. A malacügy körüli pletykákat Fürj maga is kommentálta a helyi lapnak, és azt mondta:

Sírtam a röhögéstől, amikor meghallottam. Tudom, hogy kampány van, de nem megyek bizonyos szint alá, hagyj ezzel békén!

A Mandiner szerint azonban az ügy azonban továbbra is több kérdést vet fel. Egyes beszámolók szerint tavaly ősszel a pécsi közterület-felügyelet emberei fogtak be egy malacot, amely az 57-es út környékén kószált. Az állatot a Bogádi úti ebrendészeti telepre szállították, ahol a kóbor állatokat is tartják. A malacot Rezsőnek nevezték el, és az ott dolgozók közül valaki rendszeresen etette. Azonban a malac nem került fel a közteresek adatbázisába, ahogyan az előírások szerint kellett volna.

Idén májusban a malac nyomtalanul eltűnt, éppen azután, hogy térfigyelő kamerákat szereltek fel a telepre. 

Több forrás szerint Fürj Csaba és egy ismerőse érkezett a telepre, ahol Rezsőt felpakolták egy utánfutóra, majd elhajtottak. 

Ezt azonban Fürj Csaba nem erősítette meg, csak nevetve hárította a kérdéseket.

A malacügy politikai felhangokat is kapott: egyes dolgozók szerint Rezső a balos kampány áldozata lett. Azonban az is felmerült, hogy Fürj Csaba jótékony célokra, a Mancs Rancs állatmenhely támogatására akarta felhasználni az állatot. A szóbeszédek szerint a malacot levágták volna, és a húsát jelképes összegért árulták volna egy köztisztviselői napon, hogy a bevétellel támogassák az állatmenhelyet. A Mancs Rancs vezetője, Fejes Rózsa, megerősítette, hogy valóban érkezett felajánlás Fürj Csabától, bár a pénz még nem érkezett meg, mivel banki befogadó nyilatkozatra várnak.


Fotó: Haon
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére