Szörnyű baleset történt szombaton reggel Somogy vármegyében, Tab és Lulla között - írta meg a Borsra hivatkozva a ripost.hu. Két autó karambolozott, az egyik járműben ülő 60 éves balatonboglári férfi, valamint 54 éves felesége pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A Borsnak számolt be egy szemtanú a megrázó eset részleteiről.
Kismamával karambolozott a házaspár
"50 méterre álltam, onnan láttam az egészet" – kezdte a szemtanú.
Az idős házaspár autója csúszott meg az úton és ütközött bele a másik kocsiba. Kiderült, hogy a másik sofőr egy anyuka volt, és az autóban vele volt a kisbabája is
– folytatta, hozzátéve: az idősebb pár azonnal életét vesztette. Őket a katasztrófavédelem munkatársai szedték ki az autóból. A kisbaba nem sérült meg, de úgy tudja, az anyukának eltört a keze a karambol következtében.