Mint ismeretes, az előválasztás elindult, igaz egy “kis” malőrrel kezdődött – először két órára be kellett szüntetni a voksolást, majd közölték, hogy majd hétfőn folytatják - mert leállt a rendszer. Itt jegyezném meg, hogy a legutóbbi választásokon az ellenzék minden egyes pillanatban árgus szemekkel nézte a választási rendszert – és nem átallott rettenetesen tiltakozni, amikor csak fél órát nem frissült a honlap. De ez most nyilvánvalóan más, hiszen ezt az ellenzékiek önmaguk között futtatják, ó, hát itt nem lehet csalás, kérem! Aztán elindult a mutogatás is, miszerint a gaz Orbán tehet mindenről. Gondolom a személyesen, papíron szavazók hatalmas erőkkel sugározták a fejükből a hullámokat, az is kiakasztotta rendszert…
Ám nem tudunk nem elvonatkoztatni a mai nap másik eseményétől, ami nem Szombathelyt, hanem Pécsett van: ma lesz a Pécs Pride – az az esemény, ahol a melegek fognak felvonulni.
Az az apróság, hogy a Pride hónapja amúgy június, nem zavarta a szervezőket. Mostanra kellett.
Ez a rendezvény egyébként teljesen megbénítja a teljes pécsi belvárost – ami persze nem számít, mert a Pride szent és sérthetetlen jogokat véd, az viszont, hogy valaki esetleg szabadon szeretne közlekedni, a jelek szerint nem szent és sérthetetlen jog, pusztán bosszantó körülmény.
Szóval felmerül a kérdés, miért ma, szeptember 18-án? Nos, egyszerűen nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy a mai nap előválasztás is indult.
Az nem számított, hogy az önkormányzat által rendelt felmérés szerint sem volt népszerű –
60%- a pécsieknek nem akarta,
sőt az sem, hogy 11 ezer aláírást összegyűjtöttek.
Feltesszük a kérdést: mi lenne itt Szombathelyen, ha a vállaltan meleg Ungár Péter lenne a képviselőjelölt?
Kép forrása: szabadpecs.hu