Kiterjesztett háború: egyiptomi rendőr nyitott gyilkos tüzet izraeli turistákra

vg.hu • 2023. október 08., vasárnap •
A tragédiát okozó rendőr azt állítja, provokálták, majd elvesztette önuralmát, és vaktában tüzelt.
Kiterjesztett háború: egyiptomi rendőr nyitott gyilkos tüzet izraeli turistákra

„Egy rendőr Alexandriában válogatás nélkül rálőtt személyes fegyverével egy izraeli turistákból álló csoportra.

Két turista, valamint egy egyiptomi állampolgár meghalt, a rendőrt pedig elfogták”

– idézte az Extra News televízió az egyiptomi biztonsági erőket, amit a vg.hu is megírt.

Egy másik egyiptomi biztonsági illetékes szerint a rendőr azt mondta, hogy elvesztette az önuralmát, és véletlenszerűen tüzelt a turistacsoportra, miután provokálták.

Egyiptom – amely kulcsfontosságú közvetítő a szomszédos Izrael és a Gázai övezet között – az első arab ország volt, amely 1979-ben normalizálta kapcsolatait Izraellel.

Cserében Kairó visszaszerezte az 1967-es arab vereség óta Izrael által megszállt Sínai-félszigetet, amelyen azóta is sok izraeli tesz látogatást turisztikai céllal.

Hosszú, nehéz háborúra számít Izrael, és már beszállt a libanoni Hezbollah is

Már biztos, hogy nem egynapos háborút hozott Izraelnek az ötven évvel ezelőtti jom kippuri háború évfordulójára időzített támadás. A harcok vasárnap tovább folynak, a miniszterelnök „hosszú és nehéz háborúra” számít, és bekapcsolódott a harcokba a libanoni Hezbollah szervezet is.

Júniusban már volt egy, a mostanihoz hasonló incidens: három izraeli katonát ölt meg egy egyiptomi rendőr, aki egy izraeli katonai szóvivő szerint Egyiptomból szivárgott be Izraelbe, mielőtt agyonlőtték. Az esemény egyiptomi változata szerint a biztonsági erők kábítószer-kereskedőkre vadászó tagja lépett át egy határellenőrzési pontot, majd ezt követte egy tűzpárbaj, amelyben az egyiptomi mellett három ember meghalt az izraeli oldalon is.

Az incidens után Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök telefonon beszélt Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel, és a két ország hatóságai megerősítették együttműködésüket.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére