Olivér, Nina és Nilla júniusban született a szombathelyi kórházban, mindhármuknak 1500-1600 gramm körül volt a súlya. Nilla volt a legkönnyebb, most azonban már ő a legnagyobb, a napokban mértem, 5350 gramm. Mosolyognak, gügyörésznek, nagyon jó babák, összességében nincs okom panaszra! Tény, hogy vannak pillanatok, amikor valamelyikük türelmetlenebb, de csak két kezem van!

Nem lombikbabák. Voltak ikrek a családban?

A férjem családjában igen, úgyhogy ha úgy vesszük, benne volt a pakliban, de erre azért nem számítottunk!

Felidéznéd nekünk a pillanatot, amikor megtudtátok, hogy ikreitek lesznek?

A pozitív teszt utáni első vizsgálaton két szikhólyagot látott az orvosom, amitől összeomlottam, teljesen padlót fogtam, miközben a férjem nagyon örült. Két hét múlva újabb vizsgálat következett, és ott mondták, hogy hárman vannak, azonban hozzátették, hogy ebbe még ne nagyon éljük bele magunkat, bármi lehet. Újabb egy hét után biztosan látszott, hogy jó esélyeik vannak. Ekkor már én voltam a nyugodtabb, az édesapjuknak viszont negyedóra kellett az autóban, hogy összeszedje magát!

Hogyan telt a terhességed, mennyire volt komplikált kihordani a babákat?

Rosszulléteim voltak a 12. hétig, ettől eltekintve teljesen problémamentes volt a terhességem. Egészen a 24. hétig nem történt semmi rendhagyó, jól is bírtam, ekkor viszont megrövidült a méhnyak, és szigorú fekvésre ítéltek. Három héttel később a kórházba is befektettek. Egy ikerterhességnél mindig fennáll a koraszülés veszélye, erre kellett készülni, ezért kaptam a tüdőérlelőt is. Az volt a cél, hogy minél tovább bent maradjanak a babák, és azt mondták, hogy ha már a harmincadik héten túljutunk, az jó.

Végül mikor jöttek világra?

Augusztus 2-ra voltam kiírva, de június 7-én megszülettek. Gerincérzéstelenítést kaptam, tehát ébren voltam a műtét alatt, és még kereken egy hónapig bent kellett maradnunk a kórházban. A gyerekek a koraszülött-osztályon voltak, én pedig az anyaszállásra kerültem, onnan mehettem hozzájuk háromóránként.

Hogyan teltek ezek az alkalmak? Kézbe vehetted őket?

Először inkubátorba kerültek a kis súlyuk miatt, és szondás táplálást kaptak. A kilencedik napon a tejem is beindult, amit fejtem, így ezt is kaphatták. Ez idő alatt kenguruztathattam a babákat, azaz a mellkasomra tehettem őket naponta egyszer. Két hét után már kiságyban fekhettek, és szép lassan megtanultak cumisüvegből enni. Nem volt könnyű rájönniük, hogyan nyeljenek, vegyenek levegőt, de szépen belejöttek. Egy hónap elteltével haza is engedtek bennünket, ekkor érték el a 2300 grammot. Szerencsére egy pici náthán kívül semmi bajuk nem volt, így mentünk haza.

Elég volt ez az idő, hogy felkészüljetek az új életre?

Nem! Felfogni sem volt egyszerű, hogy hárman vannak, megélni sem az. Ami azonban a babaholmikat illeti: mivel tudtam, hogy feküdnöm kell a terhesség végén, nem foglalkoztunk a babonával, és előre elkészítettük a gyerekszobát. Nagyjából minden szükséges dolgot korán beszereztünk, úgy vonultam be a kórházba, hogy minden készen állt. Nem akartam, hogy a férjemnek egyedül kelljen munka mellett készülni.

Hogyan telik most egy napotok?

Nagyjából 4-5 óra körül kelnek, szinte egyszerre, félórás eltérésekkel. Napközben 3-4 óránként éheznek meg, ez fix program. Délelőttönként valamelyik nagymama elviszi őket sétálni, van egy alakítható, hármas babakocsink, kint vannak a levegőn, ebéd után pedig felélénkülnek. „Beszélgetnek”, kommunikálnak egymással, ilyenkor egymás mellett fekszenek – éjjel természetesen mindhármuknak saját kiságya van. Etetésen, pelenkázáson, öltöztetésen kívül egyébként nem történik más egész nap, mert mindent háromszor kell csinálni.

Mi okozza a legnagyobb nehézséget számodra?

A türelem… ezt tanítják most nekem a gyerekek. Ha éppen etetem valamelyiküket, és a másik kettő közül valaki felsír, nagyon nehéz, mert őt is szeretném már etetni. Tudom, hogy muszáj nekem is türelmesnek és nyugodtnak lennem, mert sajnos megérzik, ha nem vagyok az. Igyekszem mindhármuk számára száz százalékot nyújtani, de nem megy. De persze folyamatosan nagy örömet okoznak, ahogy látom a fejlődésüket. Minap Olivér például hangosan nevetett, ez volt a nap híre számunkra. Csodálatos, hogy egészségesek, és nincs velük semmi számottevő probléma. Fej fej mellett haladnak, és ez számomra megnyugtató.

Mit gondolsz, milyen előnyt jelent majd számukra az életben, hogy hármas ikrek? Mi lesz az „útravalójuk”?

Alkalmazkodóak és türelmesek lesznek, ebben biztos vagyok. Már most muszáj megtanulniuk kezelni, hogy nincsenek egyedül, várniuk kell egymásra, és mindhármukkal foglalkoznom kell. Abban bízom, hogy később ők maguk is gondoskodni fognak egymásról! Más ikres anyukáktól hallottam, hogy már az óvodában egymást öltöztetik a testvérek. Előnyükre válik majd, ha tudnak várni, ha nem mindent azonnal akarnak. Számukra ez lesz a természetes, talán ez lesz a legnagyobb előnyük az életben.