A feje tetejére állt világunk történeteit kezdte el gyűjteni a Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Mutasd a maszkod! – címmel felhívást tettek közzé, amelyben azt kérik, aki tud, küldjön fotót a maszkjáról (járvány után majd a tárgyakat is szívesen fogadják), és aki kedvet érez, írja meg a hozzá kapcsolódó történetet is.
„A maszkkészítés a tárgyalkotó népművészet kortárs változata lett”
– fogalmaznak a szentendrei skanzen munkatársai, hozzátéve, hogy dokumentálni szeretnék ezt a folyamatot. Kíváncsiak rá, kik és hol varrnak maszkot. Csak maguknak készítik-e, vagy nagyobb közösség számára? Milyenek a maszkok, milyen anyagból vannak? A múzeum azt vallja, a jelenkori társadalmi és kulturális átalakulásokat is feladatuk dokumentálni.
Vajon tényleg ilyen fontos lenyomatai a maszkok napjainknak? Megkerestük dr. Horváth Sándort, a Savaria Múzeum osztályvezetőjét, és megkérdeztük tőle. - A jelen kutatása rendre témája a néprajzosoknak, nem árt tehát most sem az éppen aktuális jelenségekre felfigyelünk. Persze inkább csak utóbb fog kiderülni, hogy mindez mire jó, de a célja leginkább az, hogy az embert és az emberi közösségeket hatékonyabban megismerjük, és ezáltal a jövőben megtaláljuk a hatékonyabb együttműködés lehetőségét – fogalmazott a néprajzkutató.
Példákat is hozott: a járvány elején pillanatok alatt elterjedtek a néprajzosok által egyébként jól ismert technikák, mi van, ha nincs élesztőd, hogyan csinálj kenyeret, és hasonlók. – Ezért hívom Robinson-tudománynak a néprajzot, mert arra ad választ, hogy mit kezd az ember magával a semmi közepén, hogyan találja fel magát, hogyan alakítja ki az önellátás formáit, nos, praktikus ezeket napjainkban is rögzíteni – mondta dr. Horváth Sándor. Hasonlatként említette Jugoszlávia szétesésének időszakát, és az azt bemutató kötetet. - Ha a néprajzosok nem jegyezték volna fel a háborúhoz kötődő sajátosságokat, az utókorban is más kép alakult volna ki róla, ugyanis a traumás helyzet miatt utólag nem szívesen, vagy nem úgy emlékeztek volna vissza az emberek. Ebben áll a részt vevő megfigyelés jelentősége – jegyezte meg. Most is valami hasonló zajlik: azoknak a történeteknek lesz később nagy jelentőségük, amelyeket ma lejegyzünk, és amelyekből majd kiderül, hogy a járvány hogyan befolyásolta a közösségeken belüli kapcsolatrendszereket. És ennek megörökítésében már az internet is nagy segítségünkre van.
Ahogy a nyelvi folklór leírásában és megfigyelésében is.
„Te vírus vagy, a szívem karantén. Ilyen a szerelem a korona idején.”
Talán ez a legkedvesebb nyelvészeti csemege, amely a neten kering. Balázs Géza, a nemzetközi hírű, de Szombathelyen különösképpen is ismert nyelvész-néprajzkutató blogbejegyzéseiben gyűjti a napjainkban íródó koronavírus-folklór gyöngyszemeit. Azt írja, minden történelmi kor és társadalmi esemény megszüli a maga folklórját. És lám, a koronavírus-járvány is ilyen, a hagyományteremtés terepe pedig az internet, a közösségi média. „Egy szobabiciklit keresek. Munkába járáshoz kell” – szól a hirdetés. És mivel empatikusak vagyunk, a betörőkre is gondolnunk kell: „Hogyan fognak innentől dolgozni? Miből fognak élni, ha mindenki otthon marad?” A (fekete)humor bújik meg a villanyszerelő tanácsában: „Inkább szigetelve légy, mint földelve!” Szóviccek, leleményes graffitik, mémek és pazar rímek szórakoztatnak koronavírus-járvány idején, s akárcsak a maszkok és más részelemek, ezek utóbb szintén korunk lenyomataivá válnak, a tudósok és a társadalom legnagyobb örömére.
nyitókép:magyarmuzeumok.hu
