Novemberben kezdődtek meg az új, korszerű logisztikai csarnok és irodaépület építési munkálatai. Az új létesítmény a globális Schaeffler-standardok alapján, modern és fenntartható konstrukció szerint valósul meg. A 2200 négyzetméteres főépületben étterem, irodák, öltözők és egy nemzetközi események megrendezésére alkalmas konferenciaközpont is helyet kap majd, a 6200 négyzetméteres logisztikai központ pedig a legmodernebb technológiák otthona lesz – olvasható a Schaeffler közleményében.
Optimalizált folyamatok
A beruházás céljáról Szigeti Tibor, a Schaeffler Savaria Kft. ügyvezetője elmondta: „az anyagmozgatás egyirányúsítása, illetve az, hogy értékáram alapján kezeljük az alapanyagokat és a késztermékeket, segíti hatékonyságunk növelését. A kevesebb anyagmozgatás hozzájárul a 2019-ben elindított, munkahelyi biztonság növelését és a balesetek számának csökkentését célzó projektünkhöz is, melynek eddigi eredményeiért nemrég elismerésben részesített minket a Schaeffler-csoport.” Az új épület az Ipar 4.0 elvei szerinti kialakítása a jövőben lehetőséget biztosít majd az automatizált, vezeték nélküli anyagmozgató eszközök telepítésére is.
Folyamatos együttműködés a várossal
Szigeti Tibor ügyvezető hangsúlyozta: „a vállalat fejlődéséhez elengedhetetlen Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatása és a folyamatos együttműködés. Hiszünk abban, hogy a sikereink nem csak munkavállalóink, hanem az egész közösség érdekeit szolgálják.”
„A Schaeffler Savaria Kft. sikere egyben a város sikere is. A jó kapcsolat sok évre tekint vissza, a közös munka pedig nem áll meg. A Schaeffler a jövőbe fektet, ahogyan Szombathely városa is, így a Holnap Gyára méltó módon lesz részese a holnap városának. Az pedig külön öröm, hogy a városvezetés törekvéseivel egyetértésben a Schaeffler is fontosnak tartja az európai színvonalú munkakörülmények megteremtését dolgozóik számára” – mondta el dr. Nemény András polgármester.
Állandó fejlődés
A Schaeffler szombathelyi telephelyének első üzeme 1997-es alapítása óta folyamatosan fejlődik. Legutóbb 2019-ben bővült egy 3.000 m2-es csarnoképülettel, akkor egyebek mellett az ívrugógyártó egység, a tanműhely, egy mérőszoba és egy étkezési helyiség került kialakításra. Szinte évről évre újabb beruházások és fejlesztések zajlanak a gyárban. A Schaeffler Savaria Kft. célja a folyamatos növekedés, az iparág változásainak és igényeinek való megfelelés, illetve a versenyképesség további növelése.
Kiemelt képünkön: Már megkezdődtek az új létesítmény építési munkálatai